Már nem dobogós a Hertha, kikapott a Hoffenheimtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.16. 15:21
null
Már nem dobogós a Hertha, miután kikapott a Hoffenheimtől (Fotó: AFP)
A Hoffenheim 2–1-re legyőzte a Herthát a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójában, a berliniek ezzel visszaestek a negyedik pozícióba.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Hétről hétre kell elmondani Dárdai Pálnak, hogy nem foglalkozik a Bajnokok Ligája-indulással, valamint hogy a tabella úgy néz ki, mintha megfordították volna, mindenki azt várta hátulról lesz harmadik a Hertha, ehelyett azonban a dobogó alsó fokán áll.

Mivel egy hét múlva a Bayern Münchennel csapnak össze a berliniek, nagy szükségük volt most a három pontra. Ennek megfelelően irányították is a találkozót, és már a harmadik percben előnybe kerülhettek volna, ha Vedad Ibisevic erősebben lövi meg a labdát korábbi csapata kapuja felé.

Hosszú eseménytelen percek után a hazaiak átvették az irányítást, szűk fél óra elteltével azonban a vendégek szerezték meg a vezetést. Marvin Plattenhardt szöglete után Niklas Stark előzött meg mindenkit, és a léc alá fejelt (0–1).

Nem volt sok ideje a Herthának, hogy ünnepeljen, hat perccel később gólt kapott, méghozzá szintén pontrúgásból: Nadiem Amiri jobb oldali szabadrúgása után Fabian Schär még Starknál is szabadabb volt, könnyedén fejelt a bal felső sarokba (1–1).

A második félidő az első játékrésznél is kevesebb helyzetet, izgalmat hozott. Mindkét oldalon egy-egy ziccer volt, mind a kettő szöglet után alakult ki, ám amíg John Brooks fölé fejelt, a Hoffenheim nem tette meg ugyanezt a szívességet. A 85. percben jobb oldali sarokrúgás után Niklas Süle fejelt szabadon, kísérlete nem találta el a kaput, a labda Mark Uthhoz került, aki gólt fejelt (2–1).

A Hertha egymás után harmadik vereségét szenvedte el idegenben, így már nem dobogós, a negyedik helyre esett vissza.

A TÖBBI PÁLYÁN

A Leverkusen kihasználta a Hertha botlását, 3–0-ra győzött a Huszti Szabolccsal felálló Frankfurt ellen. A magyar játékos végig a pályán volt, csapata a 70. percig jól tartotta magát, de a hazaiak bedarálták a frankfurtiakat.

Az Augsburg a Stuttgartot, a Darmstadt pedig az Ingolstadtot verte meg hazai pályán. Kleinheisler László csapata, a Werder Bremen meglepetésre 3–2-re nyert a Wolfsburg ellen, a magyar válogatott középpályás nem lépett pályára.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Hoffenheim–Hertha 2–1 (Schär 33., Uth 85., ill. Stark 26.)
Leverkusen–Eintracht Frankfurt 3–0
(Kampl 70., Brandt 76., Bellarabi 90.)

Augsburg–Stuttgart 1–0 (Finnbogason 36.)
Werder Bremen–Wolfsburg 3–2 (C. Pizzaro 32. –11-esből, Bartels 64., Yatabaré 83., ill. Guilavogui 36., Dost 86.)
Darmstadt–Ingolstadt 2–0
(Rausch 51., Wagner 85.)

KÉSŐBB
18.30:
Bayern München–Schalke (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 29 24 3 2 69–14 +55 75
2. Borussia Dortmund 29 21 5 3 69–30 +39 68
3. Bayer Leverkusen 30 15 6 9 47–33 +14 51
4. Hertha 30 14 7 9 40–36 +4 49
5. Mönchengladbach 30 14 3 13 59–47 +12 45
6. Mainz 29 13 6 10 40–36 +4 45
7. Schalke 29 13 6 10 41–40 +1 45
8. Wolfsburg 30 10 9 11 42–41 +1 39
9. Ingolstadt 30 10 9 11 27–33 –6 39
10. Darmstadt 30 8 11 11 34–44 –10 35
11. Hamburg 29 9 7 13 35–40 –5 34
12. 1. FC Köln 29 8 10 11 29–37 –8 34
13. Hoffenheim 30 8 10 12 35–45 –10 34
14. Augsburg 30 8 9 13 38–48 –10 33
15. VfB Stuttgart 30 9 6 15 46–60 –14 33
16. Werder Bremen 30 8 7 15 42–61 –19 31
17. Eintracht Frankfurt 30 6 9 15 29–49 –20 27
18. Hannover 30 6 3 21 26–54 –28 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik