Bundesliga: gyönyörű hajrábeli gólok, a Schalke legyőzte Szalaiékat

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 22:29
null
Hiába javult fel a cserék után a Mainz, a Schalke végül behúzta a három pontot (Fotó: AFP)
Szalai Ádám szempontjából igencsak érdekes mérkőzéssel kezdődött a német Bundesliga 5. fordulója: a Mainzhoz visszatérő magyar támadó egykori klubjával, a Schalkéval nézett farkasszemet, sok oka viszont nem lehetett az örömre, mivel a gelsenkircheni együttes 2–1-re megnyerte a péntek esti találkozót.

Idén január óta először fordult elő, hogy Sandro Schwarz, a Mainz vezetőedzője ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára két egymást követő meccsen, most azonban erre is sor került, így Szalai Ádám az első perctől a pályán lehetett korábbi együttese, a Schalke ellen. Az előző idényben csalódást keltően szereplő gelsenkircheni alakulat jól kezdte az új idényt, s a Mainz ellen abban a tudatban lépett pályára, hogy háromgólos vagy nagyobb különbségű siker esetén a tabella élére ugorhat.

Az első nagyobb lehetőség ennek ellenére a vendégek előtt adódott, Pierre Kunde Malong az átvétel után jól „dőlt rá” a labdára, 22 méterről leadott lövése azonban, ha nem is sokkal, de elkerülte a bal alsó sarkot.

A Mainz ezzel gyakorlatilag az összes puskaporát ellőtte az első félidőre, s bár mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a Schalkénak, a hazai gárda veszélyesebbnek bizonyult. A 26. percben még lemaradtak a társak Salif Sané továbbcsúsztatott labdájáról, kilenc perccel később viszont már nem kegyelmezett David Wagner együttese: Amin Harit remek ütemben passzolt a tizenhatoson belülre betörő Suat Serdarhoz, aki jobbal átvette a labdát, majd utána ballal a rövid felsőbe bombázta azt (1–0).

A hajrában még egy látványos ollózásnak lehetett szemtanúja a Veltins-Arena közönsége, Guido Burgstaller kísérlete centikkel kerülte el a felső sarkot.

A szünet utáni első negyedórát követően is az osztrák támadó került reflektorfénybe: a fejese ugyan nem találta el a kaput, ám ehhez „hozzásegítették” a mainziak. A tizenegyes elmaradt, és a VAR-ral sem nézték vissza az esetet.

Furcsa módon ez jelentette a fordulópontot, a Mainz fokozatosan átvette az irányítást. Szalainál centiken múlott, hogy a magyar támadó betaláljon volt csapatának, Karim Onisiwo esetében viszont ilyesmiről szó sem lehetett: a három és fél perccel korábban, éppen Szalai helyett beálló osztrák válogatott csatár a tizenhatos bal csücskénél fordult kapura, és nagyszerűen eltalált lövése meg sem állt a bal felső sarokig (1–1). Onisiwónak egyébként kifejezetten jól megy a Schalke ellen, az előző hat meccsén a harmadik gólját jegyezte a kék-fehérek ellen.

Hogy a Mainznak a feljavuló támadójáték ellenére ne jöjjön össze a pontszerzés, arról az első hazai találatnál gólpasszt jegyző Harit tett, aki jobb külsővel gyönyörű gólt tekert a vendégek kapujába (2–1).

A hátralévő kevés időben a Mainz mindent megtett az egyenlítésért, ám lehetősége már nem akadt rá, így az ötödik meccsén elszenvedte a negyedik vereségét.

NÉMET BUNDESLIGA
5. FORDULÓ
Schalke–Mainz 2–1
(Serdar 36., Harit 89., ill. Onisiwo 75.)
Szombat
15.30: Bayern München–1. FC Köln (Tv: Sport2)
15.30: Freiburg–Augsburg
15.30: Hertha BSC–Paderborn
15.30: Bayer Leverkusen–Union Berlin
18.30: Werder Bremen–RB Leipzig (Tv: Sport2)
Vasárnap
15.30: Borussia Mönchengladbach–Fortuna Düsseldorf (Tv: Sport2)
18.00: Eintracht Frankfurt–Borussia Dortmund (Tv: Sport2)
Hétfő
20.30:
Wolfsburg–Hoffenheim (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 4 3 1 10–3 +7 10
2. Schalke 5 3 1 1 10–5 +5 10
3. Borussia Dortmund 4 3 1 13–5 +8 9
4. Freiburg 4 3 1 10–3 +7 9
5. Bayern München 4 2 2 12–4 +8 8
6. Wolfsburg 4 2 2 7–3 +4 8
7. Mönchengladbach 4 2 1 1 5–4 +1 7
8. Bayer Leverkusen 4 2 1 1 6–7 –1 7
9. Eintracht Frankfurt 4 2 2 5–5 0 6
10. Werder Bremen 4 2 2 8–9 –1 6
11. Fortuna Düsseldorf 4 1 1 2 6–7 –1 4
12. Union Berlin 4 1 1 2 5–8 –3 4
13. Hoffenheim 4 1 1 2 3–6 –3 4
14. Augsburg 4 1 1 2 6–10 –4 4
15. 1. FC Köln 4 1 3 4–7 –3 3
16. Mainz 5 1 4 5–15 –10 3
17. Paderborn 4 1 3 5–12 –7 1
18. Hertha 4 1 3 3–10 –7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik