Bundesliga: Gulácsiék egy hármast kaptak a kiesőjelölttől

Vágólapra másolva!
2018.04.29. 17:26
null
Gulácsi hozzáért De Blasis tizenegyeséhez, de hárítani nem tudta azt (Fotó: AFP)
A Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig némi meglepetésre 3–0-ra kikapott a Mainz vendégeként a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 32. fordulójában.

Mindkét csapat számára nagy tétje volt találkozónak, hiszen a Mainz a kiesés elkerüléséért küzd, míg az RB Leipzig a nemzetközi szereplésért hajt a Bundesligában. Azt sem lehet mondani, hogy jó formában lenne bármelyik együttes: a Mainz legutóbbi nyolc bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, a lipcseiek a legutóbbi négy tétmeccsükből hármat elveszítettek, ráadásul ezeken a mérkőzéseken összesen 15 gólt kaptak.

Az első nagy helyzet az RB Leipzig előtt adódott, egy labdaszerzést követően azonban Poulsen nem találta el a kaput a 11. percben. A 28. percben Muto forgolódott a tizenhatoson belül, Upamecano buktatta, így a játékvezető büntetőt ítélt a Mainz javára. Pablo de Blasis állt a labda mögé, az argentin középre rúgta a labdát, a balra vetődő Gulácsi Péter lábbal ugyan hozzáért, de hárítani nem tudott (1–0).

A szünetben ezzel a góllal vezetett a Mainz, de a második félidőben sem fordult jobbra a helyzet a Leipzig szempontjából. Sőt… A 85. percben döntötte el a találkozót a házigazda, amikor Hack a bal szélről adott középre, Muto nem tudott kapura lőni, ellenben az érkező Alexandru Maxim senkitől sem zavartatva vehette be Gulácsi kapuját (2–0).

A 90. percben megadta a kegyelemdöfést a Mainz: eladott labdát követően Bote Baku lépett ki középen, némi szerencséje is volt, hogy el tudta vinni a labdát Upamecano mellett, majd kilőtte a jobb alsót az ismét kiszolgáltatott helyzetben lévő Gulácsi mellett. Ezzel be is állította a 3–0-s végeredményt. A Mainz nagy lépést tett a bennmaradás felé, az RB Leipzig nem tudta kihasználni a Bayer Leverkusen botlását.

A Borussia Dortmund utolérhette volna a Borussia Mönchengladbachhal ikszelő Schalkét pontszámban a tabellán, ha győz a Werder Bremen otthonában. A BVB a 19. percben meg is szerezte a vezetést: egy levágódó labdát Marco Reus dropból küldte a hálóba. Még a szünet előtt jött a válasz: Miguel Delaney fejjel vette be a vendégek kapuját. (1–1)

A fordulás után mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, a Dortmund volt aktívabb, de a fantasztikus napot kifogó brémai kapus, Jirí Pavlenka lehúzta a rolót, így újabb találat már nem született.

NÉMET BUNDESLIGA
32. FORDULÓ
Mainz–RB Leipzig 3–0
(De Blasis 29. – 11-esből, Maxim 85., Baku 90.)
Werder Bremen–Borussia Dortmund 1–1 (Delaney 45., ill. Reus 19.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 26 3 3 88–23 +65 81
2. Schalke 04
32 16 9 7 50–36 +14 57
3. Borussia Dortmund 32 15 10 7 62–42 +20 55
4. Hoffenheim 32 14 10 8 63–45 +18 52
5. Bayer Leverkusen 32 14 9 9 55–42 +13 51
6. RB Leipzig 32 13 8 11 47–50 –3 47
7. Eintracht Frankfurt 32 13 7 12 42–44 –2 46
8. VfB Stuttgart 32 13 6 13 30–35 –5 45
9. Mönchengladbach 32 12 8 12 43–49 –6 44
10. Hertha BSC
32 10 13 9 40–37 +3 43
11. Augsburg 32 10 11 11 42–42 0 41
12. Werder Bremen 32 9 11 12 35–39 –4 38
13. Hannover 32 9 9 14 39–50 –11 36
14. Mainz 32 8 9 15 35–49 –14 33
15. Freiburg 32 7 12 13 29–53 –24 33
16. Wolfsburg 32 5 15 12 31–43 –12 30
17. Hamburg 32 7 7 18 27–49 –22 28
18. 1. FC Köln 32 5 7 20 33–63 –30 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik