Bundesliga: Gulácsiék edzője szerint rossz ötlet az európai szuperliga

MTI MTIMTI MTI
2019.10.16. 10:01
null
Julian Nagelsmann (b) nem hisz az európai szurperligában (Fotó: AFP)
Julian Nagelsmann, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig vezetőedzője arra figyelmeztet, hogy könnyen túltelítetté válhat a futballpiac.


A 32 éves szakember szerint egy esetleges európai szuperliga bevezetése nem tenne jót a labdarúgásnak és ezzel együtt a szurkolóknak sem.

„Ez a sportág tömegeket mozgat meg, milliók nézik vagy űzik maguk is. Ha azonban kétnaponta mérkőzés lenne, megszűnne a varázs. Koncertre sem megyünk minden másnap" – fogalmazott a fiatal szakember a DPA német hírügynökségnek nyilatkozva.

Hangsúlyozta: a futballnak különlegesnek kell maradnia, ha eltúlozzák, akkor „a spirál éppen az ellenkező irányban fog forogni".

Nagelsmann szerint észszerű, hogy a labdarúgás több figyelmet kap, mint a többi sportág.

„Sok ember él belőle. És ha ebből a szempontból nézzük, teljesen indokolt a népszerűsége" – mondta, hozzátéve ugyanakkor: kissé komikusnak találja, hogy a kevésbé népszerű sportágak világbajnokságai manapság már szinte el sem jutnak az emberekhez.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
5 órája

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58