Bundesliga: Gulácsi Péterre nagy harc vár Lipcsében

2016.08.11. 08:37
null
Gulácsi Péterre nagy harc vár Lipcsében – a Bild esélyeket latolgatott (Fotó: Reuters)
Egyelőre nem tudni biztosan, ki lesz az első számú kapusa a Bundesligában szereplő RB Leipzignek a 2016–2017-es szezonban, a magyar válogatott Gulácsi Péterre nagy harc vár a csapatba kerülésért.

 

A Bild esélyt latolgatott annak kapcsán, vajon ki jöhet ki győztesen a kezdőkapusposztért vívott küzdelmekből.

A 26 éves, magyar válogatott Gulácsi Péter mellett a veterán Fabio Coltorti és a mindössze 23 esztendős német, Marius Müller között dől majd el a csata.

A német portál úgy véli, rendkívül nehéz dolga lesz a nyáron kinevezett Ralph Hasenhüttl vezetőedzőnek, ugyanis mindhárom kapus hasonló kvalitásokkal rendelkezik, teljesítményükre sem lehet panasz.

A „Polip” becenévre hallgató Coltorti tapasztalt, több idényben is védett már a Leipzig színeiben. A kérdésre, miért neki kellene a csapat kapujában állni, Coltorti azt mondta, az ő tapasztalata és tudása jól jöhet a német élvonal újoncának, a karizmája, személyisége pedig átlendítheti az együttest a nehéz helyzeteken. A kapus úgy véli, nagy erőssége, hogy nem feszül meg, „lazán veszi a dolgokat”, ezáltal sokkal magabiztosabb, ami társaira szintén jó hatással van.

A Bild úgy fogalmaz, az olasz kapus sziklaszilárd, az sem mellékes, hogy majdnem két méter magas. Kora viszont amellett, hogy előny, hátrány is lehet – a Leipzig filozófiája ugyanis az, hogy fiatalokra épít, így Coltorti könnyen kieshet a versenyből. Az sem mellette szól, hogy az elmúlt három idényben többször is volt sérült.

Gulácsi Péter meg van győződve róla, hogy ő a legjobb kapus a keretben.

„Célom, hogy én legyek a kezdő Lipcsében. Ha ez sikerül, akkor a válogatottban is jó esélyem van védeni” – mondta a magyar.

„A legjobb kapuskorban vagyok, és rendelkezem nemzetközi tapasztalattal is” – mutatott rá Gulácsi, miért neki kellene védenie a német együttesnél.

A Bild is azzal érvel, hogy a 26 éves Gulácsi több bajnokságban is védett már, ami előny lehet, a magyar fiú hátrányban van azonban azzal, hogy térdsérülése miatt sokat kihagyott, az edzőtábor egy részéről, valamint több felkészülési mérkőzésről is hiányzott, emiatt nem nagyon volt lehetősége arra, hogy bizonyítson az új vezetőedzőnek.

A német utánpótlás-válogatott Müller úgy véli, jó esélyei vannak arra, hogy játsszon, de hosszú út áll még előtte.

„Jól helyezkedem a beadásoknál, ami fontos, ugyanakkor javulnom kell a technikában és csiszolódnom, fejlődnöm kell még.”

A Bild nem ad sok esélyt Müllernek. Mivel csak nyáron csatlakozott a kerethez, nem ismeri túlságosan jól társait, nincs velük összeszokva, ráadásul nem is tapasztalt kapus. A portál inkább a jövő embereként tekint a játékosra – az első számú kapus valószínűleg a Coltorti, Gulácsi párosból kerül ki.

Legfrissebb hírek

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája

Bejátszotta magát a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, most ismét a BL-ben bizonyíthat

Bajnokok Ligája
5 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
Tegnap, 11:55

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
2026.10.11. 23:19

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27