45 perc szenvedés, 45 perc futball - a Dortmund legyőzte a Wolfsburgot

Vágólapra másolva!
2014.04.05. 18:25
null
Olic bevágta, de így sem tudott nyerni a Wolfsburg (Fotó: Reuters)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a második Borussia Dortmund 2–1-re legyőzte a BL-selejtezős helyre pályázó Wolfsburgot.

Pörgősen indult a találkozó, és a dortmundiak már a 10. percben előnybe kerülhettek volna, ha nincs Grün. Grosskreuz tartotta bent a labdát az oldalvonal mellett, majd pöccintette tovább Reusnak, akinek lövése után a Wolfsburg kapusa hatalmas bravúrral szögletre tolta a labdát.

Sokat a Wolfsburg első lehetőségére sem kellett várni, alig egy perccel később Olic puskázott el egy ziccert, és bombázta a kapu fölé a labdát három méterről. A dortmundiak is veszélyesek voltak a saját kapujukra, a hazaiak szerencséjére Langerak jól védett, így Hummels megpattanó emelését is ki tudta szedni a léc alól.

Jobb volt ezt követően is a Wolfsburg, amely a 34. percben a vezetést is megszerezte. Rodriguez beadása után Malanda fejesét még ki tudta ütni Langerak, de a kipattanóra érkező Ivica Olic közeli bombáját már a fiatal kapus sem háríthatta. 0–1

A szünet előtt még láthattunk egy olyan helyzetet, amelyet egy idényben csak egyszer lehet. Olic De Bruyne beadása után 20 centiről a keresztlécre vágta estében a labdát, majd a visszapattanó a térdéről szintén a felső lécre vágódott.

A kapushiba után Reus már nem hibázott (Fotó: Reuters)
A kapushiba után Reus már nem hibázott (Fotó: Reuters)

A fordulás után aztán összekapta magát a Dortmund, és az 50. percben egyenlítettek is a hazaiak. Reus szöglete után a berobbanó Robert Lewandowski 6 méterről háttal valahogy a kapuba kotorta a labdát a rosszul kifutó Grün mellett. 1–1

Ezt követően már egyértelműen a hazaiak játszottak fölényben, és a 77. percben érdekes szituáció után a vezetést is megszerezték: Grün megint rosszul jött ki, és estében Marco Reus elé ejtette a labdát, akinek már csak annyi dolga volt, hogy 7 méterről begurítsa az üres kapuba a labdát. 2–1

Gyengén futballozott az első félidőben, de végül legyőzte a Wolfsburgot a Dortmund, amely továbbra is őrzi második helyét a tabellán.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
Borussia Dortmund–Wolfsburg 2–1 (Lewandowski 50., Reus 77., ill. Olic 34.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 29 25 3 1 82–17 +65 78
2. Borussia Dortmund 29 18 4 7 64–32 +32 58
3. Schalke 04
29 16 7 6 54–38 +16 55
4. Mönchengladbach 29 14 6 9 51–34 +17 48
5. Bayer Leverkusen 29 15 3 11 48–36 +12 48
6. Wolfsburg 29 14 5 10 49–44 +5 47
7. Mainz 29 13 5 11 41–45 –4 44
8. Augsburg 29 12 6 11 41–43 –2 42
9. Hoffenheim 28 9 9 10 63–62 +1 36
10. Hertha BSC
28 10 6 12 36–39 –3 36
11. Eintracht Frankfurt 29 9 8 12 37–48 –11 35
12. Werder Bremen 29 8 9 12 34–55 –21 33
13. Hannover 28 8 5 15 36–51 –15 29
14. Freiburg 29 7 8 14 33–52 –19 29
15. VfB Stuttgart 29 7 6 16 44–57 –13 27
16. Hamburg 29 7 6 16 45–60 –15 27
17. Nürnberg 29 5 11 13 34–54 –20 26
18. Braunschweig 28 5 7 16 25–50 –25 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik