Bundesliga: az Union Berlin történelmi győzelméhez asszisztált a BVB

T. I.T. I.
2019.08.31. 20:36
null
Marius Bülter (15) duplázott a BVB ellen (Fotó: AFP)
Megszerezte fennállása első Bundesliga-győzelmét az Union Berlin, amely hazai pályán meglepetésre 3–1-re megverte az előző idényben ezüstérmes Borussia Dortmundot.

Már az is kisebb földindulást váltott ki Berlinben – a hazai drukkerek örömittas ujjongása ás ugrálása nyomán –, hogy a 22. percben egy begyakoroltnak tűnő szögletkombináció után megszerezte a vezetést az Union: Marius Bülter kapásból a bal alsó sarokba tekerte a labdát a Christopher Trimmel által a tizenhatos vonalához bepasszolt sarokrúgás után (1–0).

A másik oldalon Paco Alcácer érkezett remekül Jadon Sancho centerezésére a 25. minutumban – egalizált (1–1). A spanyol támadó a 25. gólját szerezte a BVB színeiben tétmérkőzésen, amióta 2018 nyarán megérkezett a klubhoz. Az Alcácer, Sancho támadópárosról árulkodó: már a hatodik gólpasszt adja egyikük a másiknak 2019–2020-ban, ennél jobb összhang aligha lehetne köztük. Statisztikailag nincs is a Bundesligában.

Az igazi berlini csoda pedig a második félidőben jött el.

Az 50. percben Bülter ismét megszerezte a vezetést a hazaiaknak, egy kipattanót küldött laposan, 22 méterről az üresen maradó kapu jobb oldalába (2–1). Hiába birtokolta sokkal többet a labdát a Borussia, a helyzetek számában ez a fölény nem mutatkozott meg.

Sőt, az Union a 75. percben újabb tanúbizonyságát adta annak, hogy örökös passzolgatás nélkül is lehet szép gólokat szerezni a labdarúgásban: gyors egyérintőkkel végigvitt akció végén Sebastian Andersson váltotta gólra a felkínálkozó ajtó-ablak helyzetet, beállítva a 3–1-es végeredményt.

Az Union Berlin nemcsak az idényben, de fennállása során is először nyert a Bundesliga élvonalában.

A kora délutáni mérkőzésekről itt olvashat!

NÉMET BUNDESLIGA
3. FORDULÓ
Union Berlin–Borussia Dortmund 3–1
(Bülter 22., 50., S. Andersson 75., ill. Alcácer 25.)
Korábban
Bayern München–Mainz 6–1 (Pavard 36., Alaba 45., Perisic 54., Coman 64., Lewandowski 78., Davies 81., ill. Boëtius 6.)
Freiburg–1. FC Köln 1–2 (Czichos 40. – öngól, ill. Modeste 52., Szkiri 92.)
Leverkusen–Hoffenheim 0–0
Schalke–Hertha 3–0 (Stark 38. – öngól, Rekik 48. – öngól, Kenny 85.)
Wolfsburg–Paderborn 1–1 (Brekalo 56., ill. Cauly 12.)

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 3 3 – – 9–2 +7 9
2. Bayern München 3 2 1 – 11–3 +8 7
3. Wolfsburg 3 2 1 – 6–2 +4 7
4. Bayer Leverkusen 3 2 1 – 6–3 +3 7
5. Borussia Dortmund 3 2 – 1 9–5 +4 6
6. Freiburg 3 2 – 1 7–3 +4 6
7. Mönchengladbach 3 1 1 1 4–4 0 4
8. Schalke 3 1 1 1 3–3 0 4
8. Hoffenheim 3 1 1 1 3–3 0 4
10. Union Berlin 3 1 1 1 4–6 –2 4
11. Fortuna Düsseldorf 2 1 – 1 4–4 0 3
12. Eintracht Frankfurt 2 1 – 1 2–2 0 3
13. 1. FC Köln 3 1 – 2 4–6 –2 3
14. Paderborn 3 – 1 2 4–7 –3 1
15. Augsburg 2 – 1 1 2–6 –4 1
16. Hertha 3 – 1 2 2–8 –6 1
17. Werder Bremen 2 – – 2 3–6 –3 0
18. Mainz 3 – – 3 2–12 –10 0
Legfrissebb hírek

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Emre Cant ismét megműtötték, az idén már nem lép pályára

Német labdarúgás
2026.10.07. 11:33