Bundesliga: az Union Berlin drukkerhada már a rajton odacsap

Vágólapra másolva!
2019.08.13. 14:28
null
Az Union Berlin szurkolói a feljutást ünneplik (Fotó: AFP)
Történelmi napra készül az Union Berlin labdarúgócsapata: eleve megadták volna a módját a klub első élvonalbeli Bundesliga-mérkőzésének, csakhogy a sors szeszélye folytán az RB Leipzig lesz az első ellenfél, így aztán a szurkolók szokásosnak mondható tiltakozása sem marad el vasárnap este.

Az 1966-ban Berlin keleti felében alapított, összetartó táboráról híres fővárosi klub eredetileg azzal kívánta ünnepivé tenni a történelmi mérkőzést, hogy szurkolói számára lehetővé teszi: olyan transzparenseket vigyenek be a stadionba, amelyekre már elhunyt, Union-drukker családtagok neveit írják fel, képeiket ragasztják fel, így szimbolizálván a „Union család” síron inneni és túli egységét.

Természetesen a megemlékezés nem marad el, azonban tekintettel az ellenfél kilétére, az Union szervezett szurkolói csoportjai bejelentették: ahogyan minden lehetséges alkalommal teszik, ezúttal is tüntetni fognak az RB Leipzig ellen.

Az unionisták megalakulása óta ellenszenvvel figyelik a kelet-németországi rivális „pénzen vett” felemelkedését, akadt példa arra is, hogy le kellett mondani a két csapat lekötött felkészülési mérkőzését.

Amikor pedig később hivatalos keretek között összeakadtak, energiát és pénzt nem kímélve fejezték ki nemtetszésüket a lipcsei futballprojekttel szemben.

A szervezett szurkolói csoportok mostanra is hasonlóval készülnek: a vasárnapi bajnoki mérkőzés első 15 percére néma csendet hirdettek – hangsúlyozottan nem a lipcsei csapat labdarúgói (köztük a két magyar válogatott játékos, Gulácsi Péter és Willi Orbán), hanem a klubjuk által szerintük megtestesített futballkoncepció elleni tiltakozásul.

Az alábbi videó a 2014–2015-ös másodosztályú bajnoki mérkőzésük (2–1 az Unionnak) előtti és alatti akciójukat dokumentálja (az akkori „csendbojkott” vége 4:30-tól):

„Furcsa állapot lesz, hiszen a stadionunk rendszerint maga az őrültekháza. De a szurkolók nagyon eltökéltnek tűnnek. Jó, hogy csak tizenöt percig csinálják” – véleményezte a bontakozó akciót Urs Fischer vezetőedző.

A berlini futballisták nem lelkesednek a tervért: a kapus Rafal Gikiewicz szerint a tiltakozásnak ez a formája senkinek sem jó, szerencsésebb lett volna valamiféle lelátói koreográfia. Christopher Lenz is úgy véli, hogy a csend inkább az ő csapatuknak árt majd, Christopher Trimmel csapatkapitány viszont annyit mondott:

„Nekünk csakis a sportra szabad összpontosítanunk, és tiszteletben kell tartanunk a szurkolóink érzéseit. A tizenöt perc leteltekor mindenki legyen résen, nehogy károsodjon a hallása.”

A mérkőzés vasárnap este hatkor kezdődik; az akciónak, ha tényleg megvalósul, a Sport1 nézői is tanúi lehetnek.

NÉMET BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Péntek
20.30:
Bayern München–Hertha BSC (Tv: Sport1)
Szombat
15.30:
Borussia Dortmund–Augsburg (Tv: Sport1)
15.30: Bayer Leverkusen–Paderborn
15.30: Wolfsburg–1. FC Köln
15.30: Werder Bremen–Fortuna Düsseldorf
15.30: Freiburg–Mainz
18.30: Borussia Mönchengladbach–Schalke 04 (Tv: Sport1)
Vasárnap
15.30:
Eintracht Frankfurt–Hoffenheim (Tv: Sport1)
18.00: Union Berlin–RB Leipzig (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik