Bundesliga: Aligha lehet papírformáról beszélni – Gulácsi

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.05.13. 08:07
null
Jöhet a labda – Gulácsi Péter felkészült a bajnoki folytatásra (Fotó: AFP)
Meglepő eredményekre számít az újrakezdés után Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a válogatott kapusa, és úgy véli, másfél hónapnyi bezártságot még ki kell bírni az idény befejezéséért cserébe. 

 

– Immár célegyenesben?
– Mondhatjuk, múlt szombaton a többi Bundesliga-csapathoz hasonlóan mi is „karanténba” vonultunk, beköltöztünk az edzőközpontunkba – felelte lapunknak Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a magyar válogatott 30 esztendős kapusa. – A szombati, Freiburg elleni bajnoki után mehetünk haza, addig háromnaponta tesztelnek minket, mérik a testhőmérsékletünket és teljesen elzártak a külvilágtól. Sűrű a kézmosás és a fertőtlenítés, a másfél méteres távolságot tartanunk kell, és azok, akik nem velünk csinálják végig a karantént – például a rehabilitációs edző vagy a tolmács – csak maszkban léphet be az edzőközpontba. A lényeg, hogy a hétvégi fordulóig minden csapatnál a minimálisra csökkentsék a fertőzés lehetőségét. Múlt szombaton a Red Bull Arenában egymás közti meccsen igyekeztünk modellezni, mi vár ránk a mostani hétvégén, próbáltunk hozzászokni a zárt kapus hangulathoz.

– Kizárólag a Német Labdarúgó-szövetség erőltette a folytatást, vagy a klubok és a játékosok is támogatták az újrakezdést?
– Mindenki ugyanazt akarta. Ha végignézünk a világon, láthatjuk, hogy Németországban hatékonyan léptek fel a járvány ellen, ennek köszönhetően bennünk, játékosokban sincs félelem. A szövetség mindent megtesz az egészségünk érdekében, a pozitív tesztet produkáló labdarúgók házi karanténba vonultak, mindenkinek az az érdeke, hogy legkésőbb július elsejéig befejezzük az idényt. Ez a televíziós pénzek, a szerződések és a nemzetközi kupasorozatok miatt is fontos, illetve a futballisták is akkor kaphatnak rendes nyári szabadságot, ha időben véget ér a mostani bajnokság.

– A Freiburg elleni meccset követően hazatérhetnek?
– Utána igen, de papíron csak akkor mozdulhatunk ki a lakásunkból, ha edzésre megyünk. Oda is csak egyénileg érkezhetünk, szóltak, hogy most senki se vegye fel a csapattársát. Nyilván nem harapják le a fejét annak, aki húsz percet sétál az erdőben, de nem szabad emberek közé menni és az újranyitás után a belvárosi kávézókban ücsörögni. Ezt nehéz ellenőrizni, a médiában ugyanakkor „bízhatnak” a klubok. A következő hetekben hatalmas lesz a labdarúgók egyéni felelőssége abban, hogy befejezhessük az idényt. Emellett előírás, hogy a meccset megelőző napon reggel hétkor mindenkit letesztelnek, hogy aznap estére meglegyenek az eredmények, és ha valakinél kimutatják a fertőzést, akkor szombaton már ne lépjen pályára.

– Mi történik, ha valamely labdarúgó tesztje pozitív lesz?
– Úgy tudom, hogy akkor csak a fertőzött játékosnak kell karanténba vonulnia, ám nem két hétig, hanem kettő vagy három negatív tesztig. Mondjuk, a Dynamo Dresdennél egyből megdőlt ez a koncepció, úgyhogy nem tudok biztosat mondani. A szövetség mindenesetre úgy döntött, csak két hétközi fordulót rendez, éppen azért, hogy ha valamely csapatnak esetleg halasztani kell a meccsét, akkor legyen időpont a pótlásra, és lehetőség szerint minden együttesnek ugyanakkor fejeződjön be a bajnokság.

– Mi történik, ha péntek este négy-öt kulcsember tesztje is pozitív eredményt hoz?
– Akkor szerintem nem rendezik meg az adott csapat bajnokiját, de amíg nem történik ilyen, addig nehéz válaszolni a kérdésre. Ám éppen azért zárnak el minket a külvilágtól, hogy ilyesmi ne történjen meg. Már két hónapja korlátozások között élünk, másfél hónapot kell még kibírnunk. Ez nem nagy ár azért, hogy befejezhessük a bajnokságot.

CSENDES SZÜLETÉSNAP
Múlt héten kerek évfordulóhoz érkezett a 31-szeres válogatott kapus, ugyanis május 6-án volt a 30. születésnapja: „Nem vagyok bulizós típus, nekem tökéletesen megfelelt, hogy a feleségemmel és a kisfiammal hármasban töltöttük a napot. Kaptam tortát, szép idő volt, emellett aznap jelentették be, hogy folytatódik a Bundesliga, úgyhogy végső soron az ajándék sem maradt el. Mivel nem szoktam nosztalgiázni, egyelőre a számvetés is elmaradt. Úgy tartják, hogy a kapusoknál huszonnyolc-huszonkilenc esztendősen kezdődik az igazi karrier, bízom benne, hogy még én is a csúcsformám előtt vagyok.”

– Az edzések tükrében milyen formában látja a csapatot? Olyan a mostani helyzet, mintha a nyári alapozást követő első tétmeccsre készülnének?
– Mivel több mint két hónapja nem játszottunk tétmeccset, sőt, felkészülési találkozót sem, még kiszámíthatatlanabb a formánk, mint az idény első bajnokija előtt. Ehhez hozzájön még a zárt kapus meccsek hangulata, úgyhogy eleinte aligha lehet papírformáról beszélni. Így is apróságok döntenek a bajnokikon, de most minden felborulhat, nem lennék meglepve, ha az újrakezdéstől számított első két-három fordulóban számos meglepetés születne. Az alapozásnál az első naptól kezdve együtt készülnek a játékosok, kialakulnak automatizmusok, ehhez képest most csak a múlt hét közepétől tudtunk teljes létszámban készülni. Senki nem felejtett el futballozni, de biztos, hogy minden együttes másként birkózik meg a helyzettel.

– A fizikai mutatók rendben vannak?
– Az erőnléttel nem lesz gond, folyamatosan figyelik az adatainkat, jó állapotban várjuk a folytatást. Ráadásul a szünet alatt három hosszabb ideje sérült játékosunk is felépült, Willi Orbán, Ibrahima Konaté és Kevin Kampl is visszatért.

– És ön milyen formában érzi magát?
– Egyelőre minden rendben. Nagyon vártam már, hogy kezdjünk, mert nem könnyű bizonytalanságban edzeni. A versenysportolónak mindig célokat kell kitűznie maga elé, ezúttal viszont hetekig úgy készültünk, hogy nem tudtuk, lesz-e folytatás. Most már „csak” ki kell zárni a körülményeket és ráhangolódni a folytatásra. Akadnak majd, akik nehezebben dolgozzák fel, hogy üres stadionban kell játszanunk, másfelől viszont a következő egy hónapban mindenki minket néz majd.

– Lehet elvárásról és győzelmi kényszerről beszélni, vagy minden meccs ajándék, és a folytatás tényének is örülni kell?
– A céljaink változatlanok, továbbra is szeretnénk az első négy hely valamelyikén végezni. Ez anyagilag és szakmailag is fontos lenne, mert nincs kizárva, hogy december harmincegyedikéig nézők nélkül futballozunk, a kieső bevételekre pedig némi gyógyírt jelentene, ha a következő idényben is a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelnénk – igaz, még azt sem tudjuk, mikor fejezzük be a mostani kiírást. A hátralévő fordulókban a Dortmund kivételével a tabella második felében szereplő vetélytársakkal találkozunk, ősszel ezeken a meccseken indult el a menetelésünk, épp ezért fontos lenne, hogy már szombaton, a Freiburg ellen lendületet vegyünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik