Bundesliga: a HSV nyeretlen, a Hoffenheim veretlen maradt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.20. 17:29
Továbbra is őrzi veretlenségét a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Hoffenheim, és továbbra is nyeretlen a sereghajtó HSV: a két csapat 2–2-es döntetlent játszott a Bundesliga vasárnap délutáni mérkőzésén. A Hoffenheim magyar légiósa, Szalai Ádám nem kapott játéklehetőséget.

A HSV a nyáron 14 millió euróért szerződtetett Filip Kosztics szép egyéni akciójával szerezte meg a vezetést – ez volt az új szerzemény első gólja a szezonban. A Hoffenheim centere, Sandro Wagner közvetlenül az első félidő vége előtt kiegyenlített, a következő csapás meg a második játékrész elején érte a hamburgiakat, mivel Steven Zubernek csak négy perc kellett a fordításhoz.

A Hoffenheim drukkerei mégis csalódottan mentek haza, a 61. percben ugyanis a hosszún belopakodó Nicolai Müller közelről kiegyenlített egy bal oldali beadást követően. A HSV tizenegyedik nyeretlen mérkőzésén van túl, de legalább pontot szerzett három súlyos vereséget követően, míg a Hoffenheim továbbra is veretlen ebben a bajnokságban, igaz, ezen a meccsen alighanem győzelemmel számoltak Szalaiéknál.

AZ ÚJONC DÖNTÖTT

Az Eintracht Frankfurt 2–1-re győzött a Werder Bremen otthonában a 11. forduló záró mérkőzésén. Huszti Szabolcs, az Eintracht magyar középpályása egy félidőnyi játéklehetőséget kapott, a helyére állt be a frankfurti „torony” Alexander Meier, aki a vendégek egyenlítő gólját szerezte. A meccset végül a 90. percben döntötte el egy szép csavarással az első Bundesliga-mérkőzését játszó Aymen Barkok.

NÉMET BUNDESLIGA
11. FORDULÓ
Hoffenheim–Hamburger SV 2–2 (S. Wagner 45+1., Zuber 49., ill. Kosztics 28., N. Müller 61.)
Werder Bremen–Eintracht Frankfurt 1–2 (Grillitsch 38., ill. A. Meier 52., Barkok 90.)


AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 11 8 3 23–9 +14 27
2. Bayern München 11 7 3 1 24–7 +17 24
3. Borussia Dortmund 11 6 3 2 26–12 +14 21
4. 1. FC Köln 11 6 3 2 18–8 +10 21
5. Hoffenheim 11 5 6 20–13 +7 21
6. Hertha 11 6 3 2 17–10 +7 21
7. Eintracht Frankfurt 11 6 3 2 16–9 +7 21
8. Mainz 11 5 2 4 21–20 +1 17
9. Bayer Leverkusen 11 5 1 5 18–18 0 16
10. Freiburg 11 5 6 15–20 –5 15
11. Schalke 11 4 2 5 14–12 +2 14
12. Augsburg 11 3 3 5 10–14 –4 12
13. Mönchengladbach 11 3 3 5 11–17 –6 12
14. Wolfsburg 11 2 3 6 9–14 –5 9
15. Darmstadt 11 2 2 7 10–21 –11 8
16. Werder Bremen 11 2 1 8 13–29 –16 7
17. Ingolstadt 11 1 2 8 8–21 –13 5
18. Hamburg 11 3 8 6–25 –19 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik