Bundesliga: a Hertha nem bírt a sereghajtó Hannoverrel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.21. 19:57
null
Nem bírt egymással a Hertha és a Hannover (Fotó: AFP)
Nem bírt egymással a Hertha és a Hannover (0–0) a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójában.

 

Borzalmas formában vágott neki mindkét csapat a találkozónak: a Hertha legutóbbi öt, a Hannover legutóbbi nyolc bajnokiját egyaránt elveszítette. A sereghajtónak alig-alig volt momentuma az első félidőben, a Hannover mélyen saját térfelén védekezett, a berliniek pedig nem nagyon találták az ellenszert. A hajrában Pirmin Schwegler került közel a gólszerzéshez, de Rune Jarstein nagy bravúrral hárított, így a szünetben 0–0-t mutatott az eredményjelző.

A második félidő elején Vedad Ibisevic lekészítése után Ondrej Duda lőtt fölé, a túloldalon Florent Muslija késztette ismét bravúrra Jarsteint, de a Hertha kapusa állta a sarat. Mindkét csapatnak volt lehetősége megszerezni a győztes gólt, ám egyiknek sem sikerült, így osztoztak a pontokon a csapatok. A vereségszéria legalább véget ért, de ez a döntetlen mindkét együttesnek kevés.

A Borussia Dortmund 4–0-s freiburgi győzelméről bővebben itt olvashatnak.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Freiburg–Borussia Dortmund 0–4
(Sancho 12., Reus 54., Götze 79., Alcácer 87. – 11-esből)
Hertha BSC–Hannover 0–0
HÉTFŐN
20.30: Wolfsburg–Eintracht Frankfurt (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 22 4 4 79–29 +50 70
2. Borussia Dortmund 30 21 6 3 72–36 +36 69
3. RB Leipzig 30 18 7 5 57–23 +34 61
4. Eintracht Frankfurt 29 15 7 7 57–34 +23 52
5. Mönchengladbach 30 15 6 9 49–37 +12 51
6. Hoffenheim 30 13 11 6 65–41 +24 50
7. Bayer Leverkusen 30 15 3 12 53–48 +5 48
8. Werder Bremen 30 12 10 8 52–42 +10 46
9. Wolfsburg 29 13 6 10 47–44 +3 45
10. Fortuna Düsseldorf 30 11 4 15 40–59 –19 37
11. Hertha 30 9 9 12 41–48 –7 36
12. Mainz 30 10 6 14 37–51 –14 36
13. Freiburg 30 7 11 12 39–54 –15 32
14. Augsburg 30 8 7 15 46–55 –9 31
15. Schalke 30 7 6 17 32–52 –20 27
16. VfB Stuttgart 30 5 6 19 27–67 –40 21
17. Nürnberg 30 3 9 18 24–56 –32 18
18. Hannover 30 3 6 21 25–66 –41 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik