H. T. 2019.10.19 17:26 Frissítve: 2019.10.19 20:03

Bundesliga: a 92. percben bukta el a győzelmet a Bayern

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójában a Bayern München 2–2-es döntetlent játszott az Augsburggal. Szalai Ádám és Sallai Roland csapata is kikapott, előbbi a Fortuna Düsseldorf, utóbbi az 1. FC Union Berlin otthonában.

 

Az utolsó percben egyenlített az Augsburg Lewandowskiék ellen (Fotó: AFP)

A Bayern München már fél perc után hátrányba került az Augsburg otthonában, a védők figyelmetlenségét Marco Richter használta ki. A találkozón egyébként ezúttal sem kezdett Thomas Müller, aki német sajtóhírek szerint a távozását fontolgatja a kevés játéklehetőség miatt. Niklas Süle súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a 10. percben, le kellett cserélni. Robert Lewandowskinak viszonylag hamar sikerült egyenlítenie, Serge Gnabry beadása után fejelte a labdát a kapuba a 14. percben. Ezzel a 31 éves támadó továbbra is minden bajnokiján eredményes a jelenlegi idényben!

A második félidő elején megszületett a Bayern vezető gólja, Gnabry remekül verte meg a védőjét, majd bal lábbal kilőtte a hosszú sarkot. A német válogatott szélső legutóbbi nyolc gólját mind idegenben szerezte a müncheni gárdában! Leon Goretzka is lehetőséget kapott a meccs végén, a korábban sérüléssel bajlódó középpályás első percei voltak ezek az idényben.

A slusszpoén a 92. percben jött, Sergio Córdova fűzte át a jobb oldalon Lucas Hernándezt, majd a lapos beadásra Alfred Finnbogason érkezett remekül és egyenlített!

Az RB Leipzigban Gulácsi Péter és Willi Orbán is a kezdőcsapatban kapott helyet. Timo Werner szerzett vezetést a Lipcsének, majd Wout Weghorst a 82. percben egyenlített, így döntetlennel zárult a meccs.

A Werder Bremen Joshua Sargent góljával még vezetett a Hertha ellen, ám Dodi Lukebakio góljával pontot mentett a Hertha. A 19 éves amerikai csatár a legfiatalabb, aki négy gólig jut brémai színekben a Bundesligában.

Az Union Berlin két góllal győzte le a Freiburgot, Sallai Roland a kispadról nézte végig a találkozót. A Fortuna Düsseldorf 1–0-ra győzte le a Mainzot, Rouwen Hennings talált be a 82. percben. Szalai Ádám csereként kapott játéklehetőséget, a 84. percben lépett pályára.

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
Augsburg–Bayern München 2–2
(M. Richter 1., Finnbogason 92., ill. Lewandowski 14., Gnabry 49.)
Fortuna Düsseldorf–Mainz 1–0 (Hennings 82.)
Kiállítva: Edimilson Fernandes (45+1., Mainz) 

RB Leipzig–Wolfsburg 1–1 (Werner 54., ill. Weghorst 82.)
Union Berlin–Freiburg 2–0 (Bülter 1., Ingvartsen 84.)
Werder Bremen–Hertha BSC 1–1 (Sargent 7., ill. Lukebakio 70.)

KÉSŐBB
18.30:
Borussia Dortmund–Mönchengladbach (Tv: Sport2)

PÉNTEKEN
Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen 3–0 (Paciencia 4., 16. – a másodikat 11-esből, Dost 80.)

 AZ ÁLLÁS
  1. Mönchengladbach 7 5 1 1 15–  6   +9 16
  2. Wolfsburg 8 4 4 11–  5   +6 16
  3. Bayern München 8 4 3 1 22–10 +12 15
  4. RB Leipzig 8 4 3 1 16–  8   +8 15
  5. Schalke 04 7 4 2 1 14–  7   +7 14
  6. Freiburg 8 4 2 2 15–  9   +6 14
  7. Eintracht Frankfurt 8 4 2 2 14–10   +4 14
  8. Bayer Leverkusen 8 4 2 2 12–11   +1 14
  9. Borussia Dortmund 7 3 3 1 19–11   +8 12
10. Hertha 8 3 2 3 13–13     0 11
11. Werder Bremen 8 2 3 3 13–17   –4   9
12. Hoffenheim 7 2 2 3   6–11   –5   8
13. Fortuna Düsseldorf 8 2 1 5 10–14   –4   7
14. Union Berlin 8 2 1 5   8–13   –5   7
15. Augsburg 8 1 3 4 10–21 –11   6
16. Mainz 8 2 6   7–18 –11   6
17. 1. FC Köln 7 1 1 5   5–16 –11   4
18. Paderborn 7 1 6   9–19 –10   1

 

2019.11.09 22:14:24

Német labdarúgás KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Még szerencse, hogy Jürgen Klopp volt az edzője.

2019.11.09 17:19:13

Német labdarúgás M. G.

Lewandowski megint megállíthatatlan volt, a BVB gyámoltalan és teljesen veszélytelen.

2019.11.09 07:25:44

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

Hans-Dieter Flick jövőjéről is dönthet a meccs, Lucien Favre inkább megkímélte magát az utóbbi hetekben.

2019.11.07 22:48:35

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Akkoriban az volt a mondás, jobb, ha erről a csapatod nem tud, mert különben veszélybe kerülhet a pályafutásod. Ezzel viszont nem csökkent a nyomás, mert magamban kellett tartani mindent.

2019.10.26 08:07:20

Német labdarúgás T. D.

Hiába irányított sokáig a hazai csapat, maradt a pontosztozkodás a Ruhr-vidéki derbin.