Bayern: Neuer célja még egy müncheni BL-döntő

2020.05.22. 13:16
null
Manuel Neuer ismét BL-döntőbe vágyik a Bayern Münchennel (Fotó: AFP)
Miután meghosszabbította szerződését a Bayern München labdarúgócsapatánál, a világbajnok kapus, Manuel Neuer elárulta: nagy álma, hogy még egyszer hazai pályán játszhasson Bajnokok Ligája-döntőt.

 

„Úgy gondolom, a következő évek egyik nagy célja számunkra ez” – mondta a 34 éves játékos.

A legrangosabb európai kupasorozat döntőjét 2022-ben a bajor főváros rendezheti.

Neuer visszaemlékezett arra, amikor 2012-ben BL-fináléban szerepelhettek az Allianz Arénában. Akkor a rivális Chelsea 11-esekkel győzött.

„Természetesen mindannyiunk számára álomszerű lenne, ha addig együtt dolgozhatnánk, és lehetőségünk lenne a döntőben pályára lépni” – fogalmazott Neuer, aki 2013-ban megnyerte a BL-t a Bayernnel.

Szerdán hozták nyilvánosságra, hogy a kapus – hosszú tárgyalássorozat után – 2023-ig meghosszabbította a jövő nyárig érvényes szerződését.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
19 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
23 órája

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
2026.11.03. 16:05

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13