nemzetisport.hu 2017.10.06 15:43 Frissítve: 2017.10.07 11:52

Bayern: megvan a csapat új vezetőedzője – hivatalos

Mint azt előrevetítettük, Jupp Heynckest nevezték ki a Bayern München új vezetőedzőjének – adta hírül pénteken a klub hivatalos honlapja. A szakember megbízatása a szezon végéig szól. A 72 éves tréner negyedik alkalommal irányítja a bajorokat.

Jupp Heynckes beugróként is nagy eredményeket érne el (Fotó: AFP)

 

A hétfői edzést már Heynckes vezényli, segítője Peter Hermann lesz, aki akkor is a rutinos szakember mellett dolgozott, amikor 2013-ban a Bayern triplázott. Az edzői stáb munkáját a Münchenben olyannyira tisztelt és nagyra becsült Hermann Gerland is segíti. 

A 72 éves mönchengladbachi születésű szakember korábban három időszakban is irányította már a bajor sztárgárdát. Először 1987 és 1991 között (két bajnoki címet nyertek), másodszor öt mérkőzés erejéig 2009-ben (négy győzelem, egy döntetlen), majd legutóbb 2011 és 2013 között. Utóbbi periódust triplázással zárta, a Bayern megnyerte a Bundesligát, a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is.

A sikerek csúcsán távozott tehát a Bayerntől, majd az egyik interjúban elmondta, hogy többé nem áll szándékában edzősködni, bár azt nem jelentette ki, hogy sohasem tér vissza a kispadra.

Október elején Uli Hoeness klubelnök Pep Guardiolával találkozott Münchenben, a katalán szakember pedig jó döntésnek titulálta Heynckes kinevezését. Így annak is csökkent a valószínűsége, hogy a jövő nyáron Thomas Tuchel veszi át a csapatot, hiszen vele most is megegyezhettek volna a bajorok.

„Soha egyetlen csapatot sem irányítottam volna már ezen a világon, de a Bayern München a szívügyem. Az edzői stábommal mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szurkolók ismét a jó futballt játszó csapatukat lássák a pályán” – fogalmazott Heynckes.

„A klub és Jupp Heynckes között nagy a bizalom. Az Uli Hoeness-szel (klubelnök – a szerk.) és Hasan Salihamidziccsal (sportigazgató – a szerk.) folytatott megbeszélésünk alatt ez ismét megmutatkozott. Nagyon hálásak vagyunk Juppnak, jelenleg ő az ideális edző a Bayern számára” – így Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója. 

A Bayern München legközelebb október 14-én a Freiburg ellen lép pályára.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.12.04 23:58:39

Német labdarúgás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Itt nagyobb a türelem, vagy ott nagyobb a tét?

2017.11.20 20:59:29

Német labdarúgás THURY GÁBOR, TUMBÁSZ HÉDI (fotó)

„Csak odaszólok, és az unokám mehet a stadionba a Bayern mérkőzésére.”

2017.11.04 17:21:59

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Lewandowski sarokkal szerzett gólt, Alaba szerencsével, Robben meg rekordot döntött a BVB ellen.

2017.11.04 09:21:28

Német labdarúgás SOMOGYI ZSOLT

A Hertha edzője egy mesével magyarázta el fia pályára küldését.

2017.10.31 08:31:18

Német labdarúgás PIETSCH TIBOR

„Örömteli, hogy ezer napja vagyok a Hertha vezetőedzője, ám ha nem újulok meg újra és újra, nem sokáig leszek az.”