Bayern: Hoeness mégsem fellebbez, és lemond

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 10:48
Uli Hoeness mégsem fellebbez a csütörtöki bírósági döntés ellen – a 27 millió eurónyi adócsalás miatt három és fél éves szabadságvesztésre ítélték el –, és börtönbe vonul. Ezzel párhuzamosan azonnali hatállyal lemondott a Bayern Münchennél betöltött vezető pozíciójáról. A bajor klub legendája elnökként, illetve az igazgatóság első embereként igazgatta a BL-győztest.
Uli Hoeness dicső korszakot zár le dicstelenül a Bayern elnökeként
Uli Hoeness dicső korszakot zár le dicstelenül a Bayern elnökeként

 

„Miután beszéltem a családommal, úgy döntöttem, hogy elfogadom a müncheni kerületi bíróság döntését az adózási ügyben. Ezek után arról tájékoztattam az ügyvédeimet, hogy nem áll szándékomban fellebbezni. Ezt kívánja a tisztesség, hogy személyes felelősséget vállaljak. Az adóelkerülés életem tévedése volt. A hibám következményeit viselnem kell. A Bayern München az életem munkája, és mindig az is marad. Én mindörökre ehhez a nagy klubhoz tartozom, és megtartom a kapcsolatot a hozzá kötődő emberekkel, amíg élek. Szívből köszönöm mindenki támogatását” – mondta Hoeness.

A 69 éves sportember 1970–1979 között játékosként állt a Bayern alkalmazásában, a klubbal háromszoros német bajnok és BEK-győztes, egyszeres Német Kupa-, valamint Interkontinentális-kupa-győztes. A nyugatnémet válogatottban 35 alkalommal lépett pályára, tagja volt az 1972-ben Eb-t, majd 1974-ben vb-t nyerő együttesnek.

Aktív pályafutása végeztével azonnal bekerült a bajorok vezetői közé, kereskedelmi igazgatóként és általános menedzserként segítette világméretűvé tenni a bajor futballbirodalmat. Munkásságát 25 nagy trófea minősítette. A Bayern árbevétele időközben mintegy húszszorosára, a pártoló tagok létszáma a tízszeresére, több mint százezerre nőtt. Az elnöki széket 2009 novemberének végén, Franz Beckenbauer távozásával foglalhatta el.

Uli Hoenessnek a Münchenhez közeli, a bajor nagyvárostól mintegy 40 km-re lévő Landsberg am Lech-ben lévő bv-intézetben kell majd jelentkeznie, amire vélhetően pár héten belül sor is kerül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik