Bayern: Flick a BL-idény végéig megtartaná a kölcsönjátékosokat

MTI MTIMTI MTI
2020.06.19. 20:00
null
Hansi Flick nem akar változást a keretben (Fotó: AFP)
Hansi Flick, a Bayern München vezetőedzője szeretné a keretben tartani az együttes három kölcsönjátékosát a labdarúgó Bajnokok Ligája-szezon végéig.

A bajorok kedden 1–0-s brémai győzelmükkel megvédték címüket a Bundesligában, amelyben még két forduló vár a csapatra. A júliusi szünetet követően viszont lesz még feladatuk, az európai kupasorozatban ugyanis a befejezés a világjárvány miatt augusztusra csúszott. A Bayern először a nyolcaddöntő visszavágóján a Chelsea-vel találkozik, amelyet az első meccsen vendégként győzött le 3–0-ra.

Flick a most foglalkoztatott kerettel számol az augusztusi összecsapásokon is, annak ellenére, hogy a kölcsönjátékosokkal június végén lejár a szerződésük.

„Azt szeretném, hogy a BL-ben azok a futballisták álljanak a rendelkezésre, akik itt kezdték a szezont. Remélem, hogy még a kölcsönjátékosaink is ott lehetnek velünk” – mondta a szakember.

A bajoroknál jelenleg három ilyen labdarúgó van: a brazil Philippe Coutinho az FC Barcelonától, a horvát Ivan Perisic az Internazionalétól, míg a spanyol Álvaro Odriozola a Real Madridtól érkezett kölcsönbe tavaly nyáron, és az akkor kötött megállapodások értelmében június 30-ig tartoznak a müncheniek kötelékébe. Az eset pikantériája, hogy a két spanyol együttes – a bajorokhoz hasonlóan – ugyancsak érdekelt még a BL-ben, és várja a nyolcaddöntő hivatalosan még ki nem hirdetett helyszínen és időpontban megrendezendő visszavágóját.

A védő Odriozola kiegészítő embernek számít, csupán nyolc tétmeccsen kapott lehetőséget a münchenieknél, viszont a középpályás Coutinho 32 találkozón kilenc góllal és nyolc gólpasszal segítette a csapatot, a csatár Perisic pedig 29 összecsapáson hat alkalommal volt eredményes és adott nyolc gólpasszt.

Legfrissebb hírek

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
Tegnap, 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Kenyában játszik stadionavató meccset a Bayern München és az Ajax

Minden más foci
2026.10.28. 17:33

Kíméletlen befejezés, középpályásokat megszégyenítő passzjáték – ezért lett Harry Kane 2026 aranylabdása

Minden más foci
2026.10.27. 16:26

Javult Vincent Kompany állapota, de továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza

Német labdarúgás
2026.10.27. 13:50