Bayern: a Schalkétól érkezhet Neuer helyettese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.19. 16:49
null
Alexander Nübel lehet a következő évtized meghatározó kapusa – a Bayern Münchennél (Fotó: AFP)
Alexander Nübel hasonló utat járhat be hamarosan, mint tette azt Manuel Neuer. A német Sport1 exkluzív forrásokra hivatkozva állítja, a 22 esztendős kapus a Bayern München futballistája lehet. Akárcsak a ma már 33 éves kollégája, ő is a Schalkét hagyhatja el a bajorokért.

 

Alexander Nübel január óta a Schalke első számú kapusának számít, a jóval rutinosabb Ralf Fährmannt szorította ki a kezdőből. Egész tavasszal csak két bajnokin nem ő kezdett – a Bayern és a Freiburg ellen piros lapos eltiltását töltötte.

Nübel szerződése 2020 nyarán jár le a Schalkénál, teljesítményével több klub figyelmét is felkeltette, köztük a Bayernét.

„Vannak ajánlataink és lehetőségeink” – nyilatkozta a játékost képviselő menedzser, Stefan Backs.

„A jelenlegi szerződése alapján Alexnek minden joga megvan arra, hogy megfontolja, hol akarja folytatni pályafutását. A Schalke is jól járna azzal, ha hasonlóan Neuerhez, szép összeget kapna érte. Hónapokig vártunk arra, hogy hosszabbítási ajánlatot tegyenek, ez viszont nem történt meg. Most szeretnénk kivárni, legalább addig, amíg a klub eldönti, milyen kapusokkal tervezi a jövőjét” – utalt a játékosügynök arra, hogy Nübelnek csak úgy éri meg Gelsenkirchenben maradnia, ha kezdőként számolnak vele hosszú távon is.

Neuer
2011 nyarán 30 millió euró ellenében igazolt a Bayernhez. Az elmúlt három évben viszont egyre gyakrabban volt sérült, a 2017–2018-as idényt csaknem teljes egészében ki kellett hagynia. Jelenlegi cseréje, Sven Ulreich is a 31. életévében jár.

Érdekes párhuzam a két kapus között, hogy Nübel, akár Neuer, 193 centi magas… Persze, mindez még nem garantálja, hogy a képességeik is nagyon-nagyon hasonlóak.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
4 órája

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11

Thomas Müller szerint a Bayern eljuthat a BL-döntőbe

Bajnokok Ligája
2026.01.08. 16:39

Férfi kosár Euroliga: a Bayern –14-ről fordítva győzött a Baskonia ellen

Kosárlabda
2026.01.07. 22:32

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40
Ezek is érdekelhetik