nemzetisport.hu 2019.05.18 15:23

Bayern: a legendás páros utoljára nyilatkozott együtt

Arjen Robben és Franck Ribéry szombat délután, az Eintracht Frankfurt ellen utoljára lépnek pályára az Allianz Arénában mint Bayern München-játékosok, a német labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában. A klublegendákkal a Bundesliga hivatalos oldalán készítettek interjút, amelyben elmondják, hogyan élték meg a közösen eltöltött éveket Münchenben.

Bajnoki címmel búcsúzhat Robben és Ribéry a Bayerntől (Fotó: AFP)

 

Robben elmondása szerint már az első együtt töltött edzésen megmutatkozott, mennyire hasonlóan gondolkoznak a futballról Ribéryvel, ezáltal nagyon jó kapcsolat is kialakult közöttük.

„Az első napon látszott, hogy ugyanolyan szenvedéllyel imádjuk a futballt, ezért jól kijöttünk egymással, ráadásul hasonló stílusban is játszottunk. Mindig is élveztem vele egy csapatban futballozni, számomra mindig megtiszteltetést jelentett, amikor együtt voltunk a pályán. Sajnos a sérülések sokat hátráltattak minket, de amikor mindketten egészségesek voltunk, rengeteg gólt köszönhetett nekünk a csapat” – mondta Robben.

Ribéry is úgy véli, hogy nagyon sok közös van bennük a holland szélsővel.

„Mindketten minőségi labdarúgók vagyunk, akik sok mindent megéltek már. Futballoztunk nagy klubokban, ám amikor Münchenbe igazoltunk, megváltoztattuk a csapat játékát, pedig akkoriban közel sem volt egyértelmű bajnokesélyes a Bayern. Örültem, hogy van egy partnerem a másik szélen, aki szintén gyors és jól cselez, mivel az ellenfél soha nem tudta, melyikünk húzza meg éppen a váratlant” – folytatta Ribéry.

A francia szélsó nagyon büszke arra, amit elért a müncheniekkel, ezért külön szobája is van a pincében az elnyert díjainak.

„Van egy szép szoba kialakítva a pincében, ahová ki vannak téve a trófeáim, amiket a karrierem során sikerült megszereznem. Amikor a gyerekek megkérdezik, hogy miket nyertem, csak leviszem őket és megmutatom nekik. Büszke vagyok azokra a címekre, amiket a Bayernnel nyertem!” – tette hozzá a francia.

A sérülések sokszor közbeszóltak Robben és Ribéry karrierjében – a holland szélső szerint ez a legfrusztrálóbb egy futballista számára, ez azonban a sportággal jár.

„Ez a játék velejárója. Nem lehet mindig minden szép és jó. Folyamatosan küzdened kell, hogy egészséges maradj, és azokért a szurkolóért harcolni, akik minden meccsre kilátogatnak, pedig nekik is megvan a saját problémájuk a magánéletben. Nekünk csak az a feladatunk, hogy futballozzunk, amikor pedig nem tudsz egy sérülés miatt, az valóban frusztráló, de mindig pozitívnak kell maradni” – Robben véleménye sérüléseiről.

A veterán szélsők manapság sokszor csereként lépnek pályára, ha éppen nem sérülés utáni rehabilitációt végeznek, helyükre pedig Gnabry és Coman lépett elő, akik a Bayern jövőjét jelenthetik a széleken. Robben szerint minden esélyük megvan arra, hogy átvegyék a „Robbery” helyét.

„Mindketten nagyon ügyesek és tehetségesek! Még mindig nagyon fiatalok, tehát még rengeteget tudnak fejlődni. Azt gondolom, hogy sok tapasztalatra van még szükségük ahhoz, hogy igazán jó játékosokká váljanak, ezt pedig csak meccsről meccsre tudják megszerezni. A szurkolók és a klub nevében is remélem, hogy nagyon szép karriert futnak majd be itt Münchenben” – tette hozzá a Bayern tízese.

Robben tíz, Ribéry tizenkét év után hagyja el a bajor klubot, miután mindent megnyertek a csapattal. A Frankfurt elleni utolsó találkozón azonban nem számíthatnak gálameccsre, ugyanis a Dortmund még versenyben van a salátástálért. Amennyiben a Bayern nem kap ki a zárónapi összecsapásán, szinte biztosan (győzelemmel pedig mindenképp) a tabella első helyén végez, így bajnoki címmel búcsúztathatja a klub legendáit az Allianz Arénából.

2019.11.09 22:14:24

Német labdarúgás KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Még szerencse, hogy Jürgen Klopp volt az edzője.

2019.11.09 17:19:13

Német labdarúgás M. G.

Lewandowski megint megállíthatatlan volt, a BVB gyámoltalan és teljesen veszélytelen.

2019.11.09 07:25:44

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

Hans-Dieter Flick jövőjéről is dönthet a meccs, Lucien Favre inkább megkímélte magát az utóbbi hetekben.

2019.11.07 22:48:35

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Akkoriban az volt a mondás, jobb, ha erről a csapatod nem tud, mert különben veszélybe kerülhet a pályafutásod. Ezzel viszont nem csökkent a nyomás, mert magamban kellett tartani mindent.

2019.10.26 08:07:20

Német labdarúgás T. D.

Hiába irányított sokáig a hazai csapat, maradt a pontosztozkodás a Ruhr-vidéki derbin.