Bayern: 30 millióért érkezik a rivális válogatott játékosa?

Vágólapra másolva!
2017.04.01. 11:45
null
Julian Brandt a Bayern Münchennél folytatja pályafutását? (Fotó: AFP)
Német lapértesülések szerint a nyáron a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern Münchenhez szerződik Julian Brandt, a Bayer Leverkusen válogatott középpályása.

 

A Bild úgy tudja, hogy a Bayern München már megállapodott a Leverkusennel a 20 éves játékos vételárában – a bajorok a hírek szerint 30 millió eurót fizetnek Julian Brandtért. A portál hozzáteszi, hogy a középpályás állítólag barátainak elszólta magát, hamarosan klubot vált.

A rendkívül nagy tehetségnek tartott, 20 esztendős Brandt ötször már a német válogatottban is pályára lépett. Tizenhét évesen mutatkozott be a Bundesligában, a jelenlegi szezonban 32 mérkőzésen összesen háromszor volt eredményes, emellett nyolc gólpasszt osztott ki.

Értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 20 millió euróra becsüli.

Nem Brandt lenne az első futballista, akit a Bayern egyik riválisától szerez meg – Mario Götze (2013-ban), Robert Lewandowski (2014-ben) és Mats Hummels (2016-ban) például a Dortmundtól érkezett a bajorokhoz, igaz, Götze azóta visszament a BVB-hez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik