A Leverkusen négy perc alatt végzett a Dortmunddal

2010.08.22. 19:34
null
A Leverkusen két sikerkovácsa, Barnetta és Renato Augusto ünnepel (Fotó: Imago)
Tranquillo Barnetta és Renato Augusto góljával 2–0-s győzelmet aratott a Bayer Leverkusen a Borussia Dortmund otthonában a német labdarúgó Bundesliga 1. fordulójának zárómérkőzésén. A Dortmundban a kispadon ülte végig a mérkőzést Hajnal Tamás.

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott a Signal Iduna Parkban, egy jó kombináció után Renato Augusto lőtt, de próbálkozásába beleértek a védők. A Dortmund Kagava révén veszélyeztetett, majd a 14. percben a leverkuseni Eren Derdiyok 20 méterről tesztelte a kapufa teherbírását.

A 19. és a 22. perc között aztán egymást követték az események és gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés: A 19. percben Castro és Vidal játszott össze a jobb oldalon, majd a visszatett labdát Barnetta higgadtan a hálóba lőtte, megszerezve ezzel a vezetést a Leverkusennek. Két perccel később egyenlített (volna) a BVB, ha Mario Götze fejese után Sebastian Kehl góljánál nem int tévesen lest az asszisztens.

A dortmundiaknak még reklamálni sem volt idejük, mert fél perccel később megkapták a másodikat is: Derdiyok-Renato Augusto akció után a brazil légiós remekül gyorsított fel, majd 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 0–2.

 

 

A második félidőben a higgadtan kontrázó Leverkusen fegyelmezetten védekezve állt ellen a Dortmund támadásainak, és ha a hátvédsor már nem tudott mit tenni, ott volt René Adler, aki káprázatos mozdulattal tolta ki Nuri Sahin fejesét. A BVB összességében tanácstalan volt, támadójátéka ötlettelen, így csalódottan távozhatott a sárga-feketék fanatikus közönsége: a Leverkusen megérdemelten vitte el a három pontot – Michael Ballack pedig győzelemmel tért vissza a Bundesligába. A Bayer hétmeccses idegenbeli bajnoki nyeretlenségét szakította meg és hat találkozó után tudta ismét legyőzni a Dortmundot.

A MAINZ BUNDESLIGA-TÖRTÉNETE SORÁN ELŐSZÖR VERTE MEG A VFB-T

Hazai pályán Szami Allagui és Morten Rasmussen góljával 2–0-ra győzött a Mainz a VfB Stuttgart ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 1. fordulójának vasárnap délutáni meccsén.


A Mainzban Szalai Ádám 18 percnyi lehetőséget kapott, a magyar csatár Rasmussen helyére állt be. Szalai első labdaérintésére zúgó lécet lőtt, majd kihagyott még egy helyzetet. A mainziak másik magyar légiósa, Lőw Zsolt nem került be a keretbe.


A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a jobban kezdő Stuttgart a 19. percben tizenegyeshez jutott, de Cacau büntetőjét Christian Wetklo hárította. A Stuttgart először veszített Bundesliga-mérkőzést a Mainz ellen, eddig 5 VfB-siker és 3 döntetlen volt a mérleg.

BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen 0–2 (Barnetta 19., Renato Augusto 22.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Mainz–VfB Stuttgart 2–0 (Allagui 26., Rasmussen 47.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI:
Bayern München–Wolfsburg 2–1
Hoffenheim–Werder Bremen 4–1
Mönchengladbach–Nürnberg 1–1
1. FC Köln–Kaiserslautern 1–3
Freiburg–St. Pauli 1–3
Hannover–Eintracht Frankfurt 2–1
Hamburg–Schalke 2–1
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
9 órája

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23
Ezek is érdekelhetik