1860 München: Leonardo ugyanazért távozott, mint a Fradiból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.18. 12:14
null
Leonardo és Moniz évek óta jó kapcsolatot <br />ápol egymással (Fotó: Reuters)
Csaknem egy hónapja távozott Leonardo a német másodosztályban szereplő 1860 München labdarúgócsapatától, a körülmények azonban csupán most kezdenek napvilágot látni. A brazil támadó elismerte, hogy a vezetőséggel akadtak problémái – pont úgy, mint korábban nem egy alkalommal.

Mielőtt Leonardo a nyár elején távozott a Ferencvárostól, többször is kifejezte, problémái vannak a vezetőséggel, valamint Thomas Doll vezetőedzővel. A brazil játékos akkor azt mondta, „nem érti meg magát a német szakemberrel”, „elege van belőle”, és „soha többé nem akarja látni”, nemrég pedig kijelentette, „amíg Doll a Ferencváros vezetőedzője, nem tér vissza” a zöld-fehérekhez.

Hasonló volt a helyzet az elmúlt hónapokban az 1860 Münchennél – igaz, most csak utólag kritizált. Leonardo négy nappal ezelőtt azt írta az Instagram-oldalán, hogy hamarosan elmondja, miért távozott, csütörtökön pedig kijelentette, szeretné, ha Markus von Ahlen vezetőedző, valamint Gerhard Poschner klubmenedzser péntektől nem lenne a TSV alkalmazottja, mert miattuk nem játszik már a német együttesnél.

A történelem tehát ismételte önmagát. Ha még inkább visszamegyünk az időben, Leonardo már a Red Bull Salzburgtól is a vezetőkkel kirobbant vitái után távozott, valamint mindhárom esetben azután lépett le, hogy Ricardo Moniz elhagyta aktuális csapatát – a brazil minden alkalommal követte edzőjét.

Ha Moniz karrierjének következő állomáshelye nem válogatott lesz (Indonéziából keresték), nem lenne nagy meglepetés, ha Leonardo ismét a holland szakemberrel dolgozna együtt.

Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
10 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:34

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:04

Huszonhárom év után visszavonul Ashley Young

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:31

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:42

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11
Ezek is érdekelhetik