Bundesliga: három pozitív teszt az újrakezdésre készülő Kölnnél

K. T. I.K. T. I.
2020.05.01. 20:43
null
Az 1. FC Kölnnél három koronavírusteszt lett pozitív (Fotó: AFP)
A kölni játékosok és stábtagok közül három főről derült ki, hogy elkapta a koronavírust. A német Bundesliga 10. helyén álló együttes érintett tagjai tünetmentesek, ám így nem csatlakozhatnak társaikhoz a jövő héten újrainduló nagycsoportos tréningeken – számolt be a Kicker. A Bild úgy tudja, a háromból ketten futballisták.

 

A klub közleménye idézi Tim Meyer csapatorvost, aki szerint a kialakult helyzet bizonyítja, hogy a német együttesek által gyakorolt eljárás megfelelő, képes időben kiszűrni a betegeket és így megelőzni a súlyosabb problémát.

A Köln nem nevezte meg a három fertőzöttet, csupán annyit írt, hogy mind a hárman jól vannak, tünetmentesek. A többi futballista és szakmai stábtag eredménye egyaránt negatív lett a kétszer is megismételt vizsgálat szerint.

A Bild időközben azt írta, a háromból ketten játékosok.

A Kickeren megjelentek szerint a klubnál nem állnak le az előkészületekkel, az egészséges futballisták jövő héttől közös tréningekkel készülnek a Bundesliga folytatására.

Ha minden jól alakul, két hét múlva, azaz május 16-án indul újra útjára a labda a német élvonalban. A visszatérés feltétele – többek között – a labdarúgók rendszeres tesztelése.

Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2026.08.11. 11:50

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46