Leipzig: Lőw Zsolt így hozhat össze egy meccset a PSG-vel

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 19:20
null
Lőw Zsolt és Thomas Tuchel (Fotó: AFP)
Elképzelhető, hogy a Paris Saint-Germain lesz az RB Leipzig ellenfele a német labdarúgócsapat augusztus 5-re tervezett bajnoki főpróbáján.

 

A Bild beszámolója nyomán bejárta a német sajtót a hír, hogy a két klub egyeztet a mérkőzésről, méghozzá egy 2018-as megállapodás alapján. Akkor a Leipzig többek között azzal a feltétellel engedte el Lőw Zsoltot a PSG stábjába Thomas Tuchel vezetőedző segítőjének, hogy a két csapat játszik egymással egy barátságos mérkőzést.

A meccset – többek között a koronavírus-világjárvány miatt – azóta sem játszották le, de most eljöhet a megfelelő pillanat. A Bild úgy tudja, hogy a PSG – ha összejön a meccs – természetesen a legnagyobb csillagaival, így Kylian Mbappéval és Neymarral érkezik majd Lipcsébe augusztus elején.

Mint ismert, e pillanatban a Leipzignek Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik személyében három magyar válogatott labdarúgója van, akiknek a BL-ben azóta már volt alkalmuk ötször is megmérkőzni a PSG-vel. (Szoboszlai egybehangzó sajtóhírek szerint Liverpoolba tart, azaz a tervezett idényfőpróbának lehet, csak távoli nézője lesz.)

A Tuchel, Lőw páros azóta már rég nincs Párizsban; a két szakember 2020 decemberében – két bajnoki cím birtokában – távozott a PSG-től, 2021-ben már a Chelsea-vel nyert Bajnokok Ligáját, az idén tavasszal pedig a Bayern Münchennel lett német bajnok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik