Bayern: Lewandowski szerződést bontott az oroszokat állítólag támogató szponzorral

Vágólapra másolva!
2022.03.08. 17:24
null
Lewandowski már nem a Huawei reklámarca (Fotó: Getty Images)
A Bayern München labdarúgócsapatának lengyel csatára, Robert Lewandowski felbontotta szerződését a Huaweijel, számolt be róla a goal.com.

 

Lewandowski korábban arról beszélt, hogy szerinte Oroszországgal addig nem kellene labdarúgó-mérkőzéseket játszani, amíg tart az orosz–ukrán háború. Kiemelte, hogy az orosz futballisták és szurkolók nem felelősek a kialakult helyzetért, ugyanakkor nem tehet úgy a világ, mintha semmi sem történt volna.

A lengyel csatár eddig a Huawei reklámarca volt, ez azonban mostantól megváltozik, ugyanis többé nincs szerződése a kínai céggel – ezt a Goal és a SPOX is megerősítette.

A klasszis tanácsadója az AFP hírügynökségnek nyilatkozott az ügyről.

„Ma meghoztuk a döntést, miszerint Robert Lewandowski és a Huawei között megszűnik a marketing együttműködés” – mondta Tomasz Zawislak.

A kínai technológiai vállalat állítólag segített Oroszországnak megvédeni a hálózatát a kibertámadásokkal szemben a szomszédos ukrajnai inváziót követően.

Lewandowski nagyjából 5 millió euróról mondott le azzal, hogy minden kapcsolatot megszakított a Huaweijel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik