Női futball: Marozsánnak egy perc sem kellett a gólhoz

Vágólapra másolva!
2016.02.28. 19:09
A Bajnokok Ligája-címvédő 1. FFC Frankfurt hazai pályán 4–0-ra legyőzte a sereghajtó 1. FC Kölnt a német női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában, ezzel sorozatban a harmadik sikerét könyvelte el, és őrzi második helyét a táblázaton.

A frankfurti együttes első gólját Marozsán Dzsenifer szerezte, aki 34 másodperc elteltével juttatta előnyhöz csapatát. A magyar származású játékos végigjátszotta a mérkőzést, és kiosztott egy gólpasszt is.Marozsán Dzsenifer szerezte, aki 34 másodperc elteltével juttatta előnyhöz csapatát. A magyar származású játékos végigjátszotta a mérkőzést, és kiosztott egy gólpasszt is.

SZABÓ GÓLJA IS KELLETT A BERLINIEK GYŐZELMÉHEZ

A német másodosztály Északi csoportjának 14. fordulójában a Csiszár Henriettát és Szabó Viktóriát végig, míg Szuh Erikát a 82. percig soraiban tudó 1. FC Lübars idegenben 2–1-re legyőzte az FSV Gütersloh együttesét. A berlini csapat második gólja Szabó nevéhez fűződik.
A Duisburg 5–1-re nyert a Wolfsburg második csapatának otthonában, így továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot. A listavezetőnél Rácz Zsófia az 59. percben, háromgólos vezetésnél (4–1) lépett pályára.

A 2015-ös BL-győztest üldöző Wolfsburg idegenben 2–0-ra megverte a Freiburgot, amellyel március elején a Német Kupa elődöntőjében is összecsap. A vendégek magyar válogatott támadója, Jakabfi Zsanett az 52. percig volt a pályán, edzője egygólos vezetésnél cserélte le.

A listavezető Bayern München az első félidő végén és a második játékrész elején szerzett gólokkal 2–0-ra legyőzte Tóth Gabriella kieső helyen álló csapatát, a Werder Brement. A magyar futballista végigjátszotta a meccset, és sárga lapot kapott.

Akárcsak Zeller Dóra. A Ferencváros korábbi támadóját végig a soraiban tudó Hoffenheim nem tudott kilábalni a gödörből, legutóbbi öt mérkőzéséből a negyediket veszítette el – ezúttal a Bayer Leverkusentől kapott ki 2–1-re.

A jövő hétvégén nem rendeznek fordulót a női Bundesligában, hiszen válogatott játéknapokra kerül sor. A magyar nemzeti csapat március 2–9. között a Ciprus-kupán vesz részt, a csoportküzdelmek során Olaszországgal, Ausztriával és Írországgal találkozik.

NÉMETORSZÁG, NŐI BUNDESLIGA
15. FORDULÓ
Freiburg–Wolfsburg 0–2
Sand–Turbine Potsdam 1–1
Jena–SGS Essen 1–4
Bayern München–Werder Bremen 2–0
1. FFC Frankfurt–1. FC Köln 4–0
Bayer Leverkusen–Hoffenheim 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 15 13 2 29–5 41
2. 1. FFC Frankfurt 15 10 1 4 32–19 31
3. Wolfsburg 15 9 2 4 36–12 29
4. Sand 15 7 4 4 21–13 25
5. Freiburg 15 6 5 4 27–14 23
6. SGS Essen 15 7 1 7 26–27 22
7. Jena 15 5 4 6 18–31 19
8. Hoffenheim 15 5 3 7 20–24 18
9. Turbine Potsdam 15 5 2 8 23–19 17
10. Bayer Leverkusen 15 4 3 8 14–35 15
11. Werder Bremen 15 1 4 10 13–34 7
12. 1. FC Köln 15 1 3 11 12–38 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik