Dortmund: „Gündogan iránt intenzíven érdeklődik a Real”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.28. 19:53
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Dortmund nyolcszoros német válogatott középpályása, Ilkay Gündogan iránt valóban érdeklődik a spanyol Real Madrid – erősítette meg a játékos ügynöke, egyben édesapja, Irfan Gündogan.
A 23 éves játékost nagyszerű előző szezonja után előszeretettel boronálták össze a királyi gárdával, ügynöke szerint pedig nyáron az együttes ajánlatot is tehet fiáért, miután hátsérülését végleg maga mögött tudhatja.„A Real érdeklődése intenzív, ajánlatot akarnak tenni a fiamért – mondta Irfan Gündogan az As-nek. – De jelenleg nem tehetünk semmit, amíg a hátsérülése el nem múlik. Amint ismét rendszeresen pályára léphet, talán megkezdődnek a tárgyalások.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik