Bayern: kölcsönadnák a nyáron szerződtetett hátvédet

Vágólapra másolva!
2013.12.19. 15:57
A Bayern München a télen máris megválik a nyáron szabadon igazolt védőjétől, Jan Kirchhofftól, aki nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba – no nem végleg, a tervek szerint kölcsönadják a Mainztól érkezett játékost.

Kirchhoff a Bayernnél eddig csak a hivatalos bemutatásakor hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy a csapat sportszergyártója piaci riválisának pólójában jelent meg, de így sem került a középpontba, mert a nagyobb sztár, Mario Götze ugyanezt tette ugyanott, ugyanakkor.a csapat sportszergyártója piaci riválisának pólójában jelent meg, de így sem került a középpontba, mert a nagyobb sztár, Mario Götze ugyanezt tette ugyanott, ugyanakkor.

Kirchhoff eddig a Bundesligában hét mérkőzésen összesen 82 percet kapott Josep Guardiolától, egyszer sem kezdőként. Az utánpótlás-válogatott játékost a Nürnberg vinné a tavaszi idényre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik