Dortmund: kölcsönjátékosok távoztak a BL-döntőstől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 09:07
Ketten is elhagyták a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmundot. A 22 esztendős Julian Koch a Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainzhoz, míg az ugyancsak 22 éves Daniel Ginczek a Nürnberghez kötelezte el magát négy évre.

Julian Koch a mögöttünk hagyott idényben a német másodosztályban érdekelt Duisburgban futballozott, amelynek színeiben 22 bajnokin lépett pályára, gólt nem szerzett. A védelemben bevethető játékos átigazolási díjáról nem számoltak be a felek, azt azonban a közvélemény tudtára adták, hogy Koch négyéves szerződést kötött a Mainzcal, és a Dortmundnak visszavásárlási opciója van a játékjogára.Julian Koch a mögöttünk hagyott idényben a német másodosztályban érdekelt Duisburgban futballozott, amelynek színeiben 22 bajnokin lépett pályára, gólt nem szerzett. A védelemben bevethető játékos átigazolási díjáról nem számoltak be a felek, azt azonban a közvélemény tudtára adták, hogy Koch négyéves szerződést kötött a Mainzcal, és a Dortmundnak visszavásárlási opciója van a játékjogára.

Daniel Ginczek idénye már jobban sikerült. A St. Paulinak kölcsönadott támadó 31 meccsen szerepelt a Bundesliga 2.-ben a 2012–2013-as szezonban, és 18-szor vette be az ellenfelek kapuját, valamint kiosztott három gólpasszt is. A korábban a Bochumnak is kölcsönadott – és ott is termékeny – Ginczek négyéves szerződést írt alá a Nürnberghez, az átigazolási díj ez esetben sem ismert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik