Németország: hiába tüntettek a drukkerek, nő a stadionszigor

Vágólapra másolva!
2012.12.12. 17:04
null
Hallatják a hangjukat: a szurkolói csoportoknak nem tetszik az új koncepció (Fotó: Reuters)
A Német Labdarúgóliga (DFL), valamint a Bundesliga első és másodosztályának klubjai szerdán elfogadták azt az intézkedéscsomagot, amelyik a német futballstadionok nagyobb biztonságát hivatott szavatolni.

Szigorúbb ellenőrzés a beléptetéskor; súlyosabb büntetés pirotechnikai eszközök használatáért; jobban felkészült biztonsági egységek; állandó videopászta a lelátón; indokolt esetben jegymegvonás a vendégszurkolóktól a kiemelt kockázatú mérkőzéseken – többek között ezeket az intézkedéseket tartalmazza az a 16 pont, amivel a futballmérkőzésekhez kapcsolódó erőszakot próbálják megfékezni.

Miközben Reinhard Rauball, a DFL elnöke a német futball nagy győzelmeként értékelte az intézkedéscsomag jelentős többséggel történt elfogadását, mintegy ötszáz szurkoló békés demonstrációt tartott az ülés helyszínéül szolgáló frankfurti szálloda előtt. A tervezett intézkedések ellen hónapok óta tüntető drukkerek sérelmezik, hogy az ő véleményüket nem kérték ki – ennek szellemében újabb akciók várhatók, akár olyan is, hogy az összes szervezett szurkolói csoport távol marad egy fordulótól.

Nemrégiben napvilágot látott: a 2011–2012-es volt a bűnesetekkel leginkább fertőzött német futballszezon ebben az évezredben. Az elmúlt hónapok két súlyos rendbontása (Dortmund–Schalke, Hannover–Dynamo Dresden) után tovább nehezedett a nyomás a német ligára.

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) üdvözölte a belügyminisztérium által is szorgalmazott intézkedések elfogadását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik