Dortmund–Hoffenheim a játékmesterek, Hajnal és Salihovic szemével

Vágólapra másolva!
2009.02.28. 13:11
A német bajnokságban szombaton a 8. helyezett Borussia Dortmund a második helyen álló Hoffenheimet fogadja. A mérkőzés előtt egy helyi internetes portál, a Ruhr Nachrichten.de párhuzamos interjút közölt, amelyben a két gárda játékmestere, a Dortmund magyar futballistája, Hajnal Tamás és a Hoffenheim bosnyák légiósa, Sehad Salihovic válaszolt ugyanazokra a kérdésekre.
Hajnal Tamás a Hoffenheim ellen győzelmet ünnepelne
Fotó: Action Images (archív)
Hajnal Tamás a Hoffenheim ellen győzelmet ünnepelne
Hajnal Tamás a Hoffenheim ellen győzelmet ünnepelne
Fotó: Action Images (archív)
Hajnal Tamás a Hoffenheim ellen győzelmet ünnepelne

„A Hoffenheim hatalmas utat járt be az elmúlt években, mire eljutott a Bundesligáig, ahol remekül szerepel a csapat. Biztos anyagi háttere van az együttesnek, amire hosszú távon komoly szakmai munkát lehet alapozni” – kezdte Ralf Rangnick vezetőedző csapatának méltatását Hajnal Tamás, míg Sehad Salihovic a dortmundi szurkolókra hívta fel a figyelmet.

„A 80 ezres Iduna Park közönsége mindig félelmetes hangulatot teremt Dortmundban, ami hatalmas lökést jelent a hazaiaknak” – mondta Salihovic.

A két labdarúgó egymással is foglalkozott. Salihovic elsősorban arról beszélt, hogy Hajnal nagyon sokat fut a meccseken, míg a magyar játékos a bosnyák rúgótechnikáját, gólerősségét említette (Salihovic 20 meccsen öt gólnál jár a szezonban, Hajnal 17 meccsen háromszor volt eredményes).

A szombati találkozó kapcsán Hajnal azt emelte ki, hogy az ősszel idegenben 4–1-es vereséget szenvedtek a Hoffenheimtől (azon a meccsen a magyar középpályás nem szerepelt), ezért különösen fűti a Dortmundot a visszavágás vágya, így mindenképp győzelmet vár csapatától.

Azon a mérkőzésen két gólt is szerzett a szintén bosnyák Vedad Ibisevic, aki azonban súlyos sérülése miatt ebben a szezonban már nem szerepelhet, így tőle most nem kell tartania Hajnaléknak.

Salihovic arról beszélt, hogy az elmúlt héten szorgalmas játékuk eredményeképpen egy ponttal távoztak Stuttgartból, és hasonlóra készülnek Dortmundban is.

BUNDESLIGA 1

22. Forduló
Péntek: 1. FC Köln–Bielefeld 1–1 (Petit 15., ill. Katongo 43.)
Szombat, 15.30: Frankfurt–Schalke 04, Hertha–Mönchengladbach, Dortmund–Hoffenheim (tv: Sport Klub, élő), Bochum–Cottbus, Hannover–Leverkusen (tv: Sport Klub+, élő)
Vasárnap, 17.00: Hamburg–Wolfsburg (tv: Sport Klub +, élő), Werder Bremen–Bayern München (tv: Sport Klub, élő), Karlsruhe–Stuttgart
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik