A BVB pénteken visszavághat a Feyenoordnak a 2002-es vereségért

Vágólapra másolva!
2008.07.28. 18:35
A tavalyi szezon előtti felkészülési mérkőzéseken elért jó eredmények után nagy reményekkel várták a Bundesliga rajtját a BVB szurkolói. A sárga-fekete együttes azonban csalódást okozó teljesítményt nyújtva csak a 13. helyen végzett. A klubnál így nem is nagyon bánják, hogy a csapat vasárnap 3–1-es vereséget szenvedett a Juventustól, hiszen nem szeretnének kétszer ugyanabba a hibába esni.
Hajnal Tamás pacsizik Alessandro Del Pieróval a Dortmund–Juventus mérkőzés után
Fotó: www.bundesliga.de
Hajnal Tamás pacsizik Alessandro Del Pieróval a Dortmund–Juventus mérkőzés után
Hajnal Tamás pacsizik Alessandro Del Pieróval a Dortmund–Juventus mérkőzés után
Fotó: www.bundesliga.de
Hajnal Tamás pacsizik Alessandro Del Pieróval a Dortmund–Juventus mérkőzés után
2007. júliusában a Dortmund 4–0-ra győzte le az AS Romát, és a siker következtében nagy hurráhangulat lett úrrá a csapat szurkolóin, de a hideg zuhany (a bajnoki szereplés képében) nem váratott sokáig magára.

„Nem szeretném, hogy idén is fekete-fehérben lássunk mindent a klub háza táján. Sem egy győzelemből, sem egy vereségből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni” –mondta Mladen Petrics, miután a Bayern elleni Szuperkupa-diadal után az olasz rekordbajnok Juventus túl nagy falatnak bizonyult Hajnaléknak.

„A fiúk mindent kiadtak magukból, amire képesek voltak, de ez nem volt elég, pláne, hogy hamar hátrányba kerültünk, és a Juve ellen ez nem fér bele –értékelte a látottakat Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője. – Az ellenfél kerete roppant erős, még az utolsó csere alkalmával is válogatott labdarúgó váltott válogatott labdarúgót.”

Klopp ugyanakkor nem volt elkeseredve a vereség miatt, hiszen a felkészülési időszak találkozóin nem az eredmény a lényeg.

„Nem a győzelem a legfontosabb, hanem azok a benyomások és tapasztalatok, amelyeket ilyen erős csapatok ellen szerezhetünk” –vélte a mester.

Azt még hozzátette a Mainztól érkezett szakember, hogy véleménye szerint jobban megnehezítették volna az „öreg hölgy” dolgát, ha nem kánikulában, hanem a Ruhr-vidékre jellemző esős körülmények között rendezték volna a mérkőzést.


A hétfőt pihenéssel töltik Hajnal Tamásék, majd csütörtökön utaznak el Hollandiába, ahol két találkozó vár az együttesre: pénteken a Feyenoord, vasárnap a Tottenham ellen lesz lehetőség további értékes tapasztalatokat gyűjteni.

NOSZTALGIAMECCSEK: BL UTÁN UEFA

Az UEFA-kupa 2002-es kiírásának döntőjét a Feyenoord és Dortmund vívta egymással, és a hazai pályán játszó rotterdamiak 3–2-es győzelmet arattak. Úgy tűnik, a Borussia Dortmund idén hajlamos a nosztalgiára, hiszen vasárnapi ellenfelükkel, a Juventussal játszották az 1997-es Bajnokok Ligája fináléját. Akkor BL-t a Borussia nyerte, vasárnap azonban a Juventus bizonyult jobbnak. Most a Dortmund kap lehetőséget arra, hogy visszavágjon a Feyenoordnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik