Werder Bremen: Ivan Klasnic csapata orvosaival pereskedik

Vágólapra másolva!
2008.04.27. 19:08
Másfél millió eurós (380 millió forintos) kártérítési igényt nyújtott be Ivan Klasnic a Werder Bremen két orvosa ellen – adta hírül a német Der Spiegel magazin. A jelenleg is a brémaiak sorait erősítő 28 esztendős Klasnic azért fordult bírósághoz, mert orvos szakértői vélemény szerint a klub megbízásából dolgozó doktorok évekkel ezelőtt felismerhették volna betegségét, amely miatt tavaly veseátültetést kellett végrehajtani rajta.
Matthias Teichner, a horvát támadó ügyvédje olyan leletek birtokába jutott, amelyek szerint 2001-ben – amikor Klasnic a St. Pauliból a Werderbe igazolt – a játékos veséje nagyjából kétharmados kapacitással működött, és ezt a két perelt brémai szakember, Götz Dimanski sportorvos és Manju Guha kardiológus nem észlelte. Klasnic először 2007 januárjában kapott új vesét az édesanyjától, majd miután szervezete kilökte, márciusban az édesapja lett a donor. Nyolc hónappal a sikeres beavatkozást követően Klasnic játékra jelentkezett a Werderben, és 2008 márciusában a horvát válogatottban is pályára lépett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik