A gyógyszergyáriak offenzív játékára nem volt wolfsburgi orvosság

Vágólapra másolva!
2007.11.11. 19:35
A német elsőosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 13. fordulójának vasárnapi játéknapján egy hazai és egy vendéggyőzelem született, az Arminia Bielefeld hazai környzetben intézte el az 1. FC Nürnberget, a Bayer Leverkusen pedig három ponttal távozott Wolfsburgból.
Hans Meyer eltaktikázta magát a Bielefeld ellen
kicker.de
Hans Meyer eltaktikázta magát a Bielefeld ellen
Hans Meyer eltaktikázta magát a Bielefeld ellen
kicker.de
Hans Meyer eltaktikázta magát a Bielefeld ellen

Közvetlen vetélytársak randevúztak mindkét vasárnap délutáni összecsapáson, a középmezőnyben helyet foglaló Vfl Wolfsburg a Bayer Leverkusent, az alsóházban tanyázó Arminia Bielefeld pedig az 1. FC Nürnberget fogadta. A magyar érdekeltségű találkozókat már szombaton lejátszották.

A Hertha-Hannover találkozó Dárdai Pál és Huszti Szabolcs külön párharca is lehetett volna Berlinben, az 1-0-s hazai sikert hozó meccsen Dárdai azonban nem jutott szóhoz, Husztit pedig a 66. percben cserélték le. A Hajnal Tamást foglalkoztató Kalsruhe 4-0-ra kikapott Brémában.

A Volkswagen Arénába 20219 néző látogatott ki, ennyien voltak kíváncsiak Wolfsburgban a Bayer Leverkusen vendégjátékára. A találkozó Herbert Fandel sípszavára kezdődött, a hazaiak a Jentzsch - Riether, Ricardo Costa, Madlung, M. Schäfer - Gentner, Josué - Dejagah, Marcelinho, Krzynowek - Grafite összeállításban kezdett.

A gyógyszergyáriaknál Michael Skibbe pedig a R. Adler - Castro, M. Friedrich, Haggui, Sarpei - Vidal, Rolfes - Freier, Barbarez, Barnetta - Kießling
kezdőtizenegynek szavazott bizalmat. Az első gólra a 37. percig kellett várni, ekkor Barnetta találatával a vendégek jutottak előnyhöz.

A bekapott gól felpaprikázta a hazai kedélyeket, ezután nagyobb vehemenciával, sokkal hatékonyabban rohamoztak Felix Magath tanítványai. Ez a harcmodor kedvezett a Leverkusennek, a vendégek ugyanis kontrajátékra berendezkedve biztos védekezésből gyors ellentámadásba lendülve kerültek az ellenfél kapuja elé. A szünetet jelző sípszóig nem történt komolyabb változás a meccs forgatókönyvében.

A fordulás után hamar elcsendesedett a kedvenceket mindaddig lelkesen buzdító húszezres wolfsburgi publikum, az 52. percben ugyanis Kießling is betalált, így már 0-2 állt az eredményjelzőn. Ezt követően mindent egy lapra felvtéve ment előre, kitámadott a házigazda. A bravúr elmaradt, nemhogy a fordítás, de még az egyenlítés is elmaradt. A szépítés ugyan összejött, a 70. percben Friedrich öngólja azonban nem hozott újabb fordulatot. Vendéggyőzelem Wolfsburgban.

Vasárnap délután a Bielefeld a Nürnberget látta vendégül, a látogató ugyan minimális előnnyel vonulhatott pihenőre, de a folytatásban sansztalan volt, három gólig meg sem állt Ernst Middendorp legénysége: Wolf góljára sorrendben Kauf, Wichniarek és Zuma felelt.

NÉMET ELSŐOSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA)

13. FORDULÓ:
Arminia Bielefeld – 1. FC Nürnberg 3-1 (Kauf 63., Wichniarek 76., Zuma 90., ill. Wolf 43.)
Vfl Wolfsburg – Bayer Leverkusen 1-2 (Friedrich 69.-öngól, ill. Barnetta 37., Kiessling 52.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik