Rendhagyó nap, teszttel és Réka-fitnesszel

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 23:51
null
Két Rubint egymás mellett: Ádám (balra) és Réka (Fotó: Burszán Sándor)
Az edzőtábor harmadik hetének második edzésnapján rendhagyó munka várt a felcsúti Puskás Ferenc Akadémián készülő Most Wanted-csapat tagjaira. A Nike által támogatott tehetségkutatón résztvevő fiatalok ugyanazt a terheléses vizsgálatot végezték el a tesztcsarnokban, ami az élvonalbeli Videoton labdarúgócsapatának játékosaira vár rendszeresen. A délutáni végszót pedig a nap meglepetésvendégének, Rubint Rékának a fitneszórája jelentette.

A keret tagjait öt csoportra bontották az edzők, a négy kapus külön kasztot alkotott ezúttal is, a mezőnyjátékosok ugyancsak négyes csoportokban vágtak neki a tesztpályának. Már a napi program is ennek megfelelően épült fel, a reggelit, az ebédet és a csendes pihenőt is ehhez igazították a trénerek, a négyesek annak függvényében estek át ezeken a dolgokon, hogy mikor volt jelenésük a tesztpályán.

SZAVAZÁS

Milyen eredmény születik a júliusi gálamérkőzésen az Üllői úton?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A tesztet egymás után kétszer kellett teljesíteniük a fiataloknak, fél perc alatt mentek vissza és álltak fel újra a rajthoz, miközben az edzők mérték az időt és a savasodást is. Ennek eredményét egy hét múlva elemzik majd ki. Mivel a nap döntően a tesztpályán telt – egy csoport közel egy óra alatt végzett –, így a szokásos kedd esti, sárga lapos figyelmeztetés – amelyet a keretszűkítésben érintetteknek osztanak ki – elmaradt, arra csak szerdán délben kerül sor. Ne feledjük, a keretből már csak két mezőnyjátékos és két kapus esik ki, míg a többiek ott lehetnek az Üllői úton július 20-án, amikor a Most Wanted-csapat a Ferencváros első gárdájával játszik felkészülési mérkőzést.

Kedden azonban nemcsak a tesztpálya szolgáltatta a rendhagyóságot, hanem a meglepetésvendég is, aki a korábbi látogatóktól eltérően nem futballista volt, de még csak nem is férfiember. Ne csigázzuk tovább, a vendég nem volt más, mint a fitnesz egyik honi reklámarca, Rubint Réka, aki közel félórás levezető tréninget tartott, a fiatalok legnagyobb örömére, bár némelyiküknek ez fizikai fájdalmat is magával hozott.

„Már az egynapos kiválasztón sem volt gondom a tesztpályával, legalábbis a technikai részével, mert a sebességem lehetett volna nagyobb – mondta a keretben Réka becenévvel illetett Rubint Ádám, az Újszilvás tizennyolc éves hátvédje. – Most még annyira sem volt szokatlan a pálya, hiszen már a harmadik hetet kezdtük meg a táborban, és több alkalommal tudtunk készülni a benti, illetve a kinti gyakorló pályán. Ami most a nehézséget jelentette, hogy dupláznunk kellett, és bizony a másodikra már eléggé elfogyott az erő. Körülbelül három perc kellett a pálya teljesítéséhez, amelyben a feladatok azért mások, nehezebbek voltak, mint annak idején a kiválasztón. A fáradtság aztán kihatott a koncentrációra és így a pontosságra, szerintem ez az edzőknek sok mindenben támpontot jelentett rólunk."

„A nap lezárásaként délutánra könnyed levezetést ígértek az edzők, de azt tudtuk, hogy érkezik hozzánk egy meglepetésvendég. Azt azonban álmunkban sem gondoltuk, hogy ő éppen Rubint Réka lesz, akiről a becenevemet kaptam, és akit így korábban már naponta többször is megidéztünk magunk között. Láttuk, hogy készítik ki a hangfalakat, hoznak lemezjátszót, már előre örültünk, lesz egy kis zene is, lazulunk, tötyögünk egyet. Erre fel jött Réka, és levezényelt nekünk egy nonstop fitneszedzést. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy előtte megkérdezte, milyen nehézségűt tartson. Az edzőink arra kérték, ne legyen túl nehéz, tekintve, hogy a teszt sokat kivett belőlünk. Hát, én nem tudom. Mert, ha ez volt a nem nehéz, akkor milyen lehet vajon a nehéz? Komolyan mondom, az ötödik percre úgy elfáradtam, ahogy a mérkőzéseken a hetvenedik perc tájékán szoktam. Teljesen más izmokat dolgoztunk meg, mint amelyeket használunk, és ez bizony érződött is rajtunk. De kifejezetten jó hangulatban záródott a nap, ami minden bizonnyal emlékezetes marad számunkra."

A védő, csapatával egyetemben a Pest megyei másodosztályban második helyen végezve kiharcolta a nyári osztályváltást, amelyhez nagy reményeket fűz. A korábban Szolnokon is megforduló játékos hisz abban, hogy egzisztenciát tud magának teremteni labdarúgóként. Ebben nagy lépést jelenthetne a Ferencváros elleni találkozó, Rubint Ádám nagyon bízik benne, hogy két keretszűkítést már letudva a harmadikon sem akad fenn a rostán.

A MOST WANTED-CSAPAT 22 FŐS, BŐ KERETE 
KAPUSOK
Balogh Tamás   Fényeslitke   1989.08.16. 74/189   Tuzsér SE
Hoffer Csaba   Budapest   1991.02.08. 82/188   Budaörsi SC
Bognár Dániel   Fertőd   1990.12.23. 75/183   Petőházi SE
Papp Marcell Szeged 1993.02.24. 83/191 Tisza Volán Szeged
VÉDŐK
Rubint Ádám   Tápiószele   1992.01.11. 72/180   TLSE Újszilvás
Kovács Zsolt   Miskolc   1992.06.29. 80/186   DVTK
Kónya Dániel   Szeged   1989.03.25. 80/184   Pogány SE
Csanádi Péter   Budapest   1989.01.17. 85/193   III. ker. TUE
Tóth Krisztián   Felsőzsolca   1992.12.18. 72/178   Bőcs KSC
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Lakó Zsolt   Eger   1990.04.25. 65/178   Felsőtárkány
Dostyicza Dániel   Miske   1992.12.23. 72/174   Videoton FC
Nagy Viktor   Füzesabony   1991.07.30. 71/184   KBSC
Pallaga István   Székesfehérvár   1990.10.05. 67/178   Pátka SK
Hauptman István   Nagytarcsa   1990.05.30. 76/192   Gyáli BKSE
Madarász Ádám   Budapest   1989.12.29. 65/173   Csomád KSK
Zsákai Milán   Szolnok   1990.09.30. 65/174   Szolnoki MÁV FC
Dombai Viktor   Tatabánya   1990.01.28. 83/188   FC Tatabánya
Práger Dániel   Győrladamér   1992.08.30. 70/173   Győri Dózsa
CSATÁROK
Kazi László   Kelebia   1989.12.03. 80/184   Tisza Volán Szeged
Dömötör Dávid   Győr   1989.04.23. 75/182   Lipót SE
Kovács Olivér   Marcali   1990.12.22. 77/184   Nagyatád
Zamostny Balázs        Pécs  1992.01.31. 81/189  Pécsi MFC
 A KIVÁLASZTÁS
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik