Legalább 80 milliót költött a Zenit: Hulk és Witsel érkezett

Vágólapra másolva!
2012.09.03. 21:34
null
Hulk immár a Zenité – nem volt olcsó a megszerzése (Fotó: fc-zenit.ru)
Az orosz labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenit Szentpétervár hivatalos honlapján jelentette be Hulk szerződtetését. A Porto brazil válogatott támadója ötéves szerződést kötött új csapatával.

A Zenit hivatalos honlapja nem számol be az átigazolási összegről, de az orosz Szport Ekszpressz szerint mintegy 40 millió euróért vált klubot a 26 esztendős támadó, míg más források 50 millió eurós vételárról cikkeznek.

Hulk a 29-es mezszámot fogja viselni Luciano Spalletti csapatánál, amely hét forduló után vezeti az orosz Premjer-liga tabelláját.

A kiváló fizikai adottságokkal rendelkező Hulk Európa-liga-győztesnek és háromszoros portugál bajnoknak vallhatja magát a Porto játékosaként.

Hulk 2009-ben mutatkozott be a brazil válogatottban, amelynek színeiben eddig 13 mérkőzésen három gólt szerzett, és tagja volt a londoni olimpián ezüstérmet szerző nemzeti csapatnak.

A Zenit Hulk átigazolásának bejelentése után nem sokkal arról is beszámolt hivatalosan, hogy szerződtette a Benfica belga válogatott középpályását, Axel Witselt. A 23 esztendős játékos is ötéves szerződést kötött a szentpétervári klubbal.

A belga válogatott középpályás a hírek szerint 40 millió euróért vált klubot.

Witsel tavaly nyáron 7 millió euróért szerződött a Standard Liége-től Portugáliába, ahol remek teljesítményt nyújtott, így számos nagycsapat figyelmét felkeltette, végül a Zenit nyerte meg az érte folytatott versenyfutást.

Ez azt jelenti, hogy Javi García után újabb értékes játékosát veszíti el a lisszaboni klub.

A Zenit alaposan „belehúzott" az átigazolási időszak hajrájában, hiszen csak a hétfői napon legalább 80 millió eurót költött új játékosok szerződtetésére.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik