Volt BL-indulók és semmiből jött csodacsapatok kalandja az elittel

Vágólapra másolva!
2011.05.03. 08:09
null
Faurlin, Tarabt, Ephraim (balról jobbra) – hárman a QPR boldog kulcsemberei közül (Fotó: Action Images)
Címkék
Angliában és Németországban már van feljutó, Olaszországban és Spanyolországban is hamarosan célba érnek a legjobbak, úgyhogy ideje körülnéznünk, kikkel bővülhet ősztől az öt legfontosabb európai labdarúgó-bajnokság mezőnye. Egykori BL-csapatok (Hertha, Betis), Csipkerózsika-álmukból ébredő klubok (QPR, Norwich, Novara, Rayo Vallecano) és korábban ilyen magasságba sohasem jutó klubok (Évian TG, Dijon) egyaránt találhatók a befutók, illetve a pályázók között.

 

 

ANGLIA – CHAMPIONSHIP (1 FORDULÓ VAN HÁTRA)
2 automatikus feljutó + 4 csapat rájátszást vív a harmadik helyért

A Championship idényéből már csak egy forduló van hátra, így a legfontosabb kérdésekre ismerjük a választ: a QPR megnyerte a bajnokságot, a Norwich pedig – újonc létére – másodikként szintén biztos feljutó. (Igaz, a Queens Parkot egy 2009-es átigazolás miatt esetleg kiszabandó pontlevonás még megfoszthatja a Premier League-beli szerepléstől.)

Nagyjából kialakult a fennmaradó egy feljutó helyért rendezendő rájátszás mezőnye is: a két walesi klub, a Cardiff City és a Swansea City, valamint a Reading biztos résztvevő. A Nottingham Forest előnye három pont és hat gól az újonc Leeds United előtt – a Forest a bennmaradást már kivívó Crystal Palace otthonában igyekszik tuti biztossá tenni a majdnem biztosat, miközben a Leeds a QPR vendégeként kísérli meg a lehetetlent az utolsó játéknapon.

Az élvonalból tavaly alászálló Burnley, Hull City, Portsmouth hármas végül a középmezőnyben bújik meg. Így is sokkal jobban jártak, mint a Sheffield United, Scunthorpe United, Preston North End trió, amelynek tagjai a következő szezont egy osztállyal lejjebb kezdik.

Különösen a korábban a Fradi testvércsapataként emlegetett Sheffield United esete szomorú. Az egykor a labdarúgásáról is méltán híres Acélváros futballrajongóinak egyik fele csupán egy éve siratta meg a szintén fényes múltú Sheffield Wednesdayt – erre tessék, a United is alászállt a harmadosztályba. Micsoda derbik jönnek az ősztől a League One-ban...

SPANYOLORSZÁG – SEGUNDA DIVISIÓN (6 FORDULÓ VAN HÁTRA)
2 automatikus feljutó + 4 csapat rájátszást vív a harmadik helyért
A Rayo játékosai klubjuk megmentését követelték

a Betis elleni rangadó előtt
A Rayo játékosai klubjuk megmentését követelték a Betis elleni rangadó előtt

Szinte a rajt óta a Betis, a Rayo Vallecano és a Celta Vigo utazik a spanyol másodosztály (Segunda División, avagy a főszponzor nyomán Liga Adelante) első három helyén, és hat fordulóval a zárás előtt úgy fest, a Betis és a Rayo el is viszi az automatikus feljutást érő első két pozíciót.

A sevillai zöld-fehérek kettő, a Vallecano nyolc esztendő után kapaszkodhat vissza a legjobbak közé – távollétük alatt a jelenleg is súlyos anyagi gondokkal küszködő madridiak négy évet a harmadik vonal tisztítótüzében is eltöltöttek.

A harmadik feljutó helyért ettől az évtől – angol és olasz mintára – a Segunda Divisiónban is négycsapatos rájátszást rendeznek. Itt még felesleges jóslatokba bocsátkozni, hiszen a kiesést jelentő helyeken állomásozó négy csapatot, valamint a feljutás szempontjából versenyen kívülinek tekintendő Barcelona B-t és Villarreal B-t leszámítva bárki befurakodhat a boldog négyek közé.

Érdekesség, hogy miközben az élvonal legutóbbi kiesői közül a Valladolid és a Xerez versenyben van az azonnali visszakerülésért, a harmadikat, a Tenerifét csak a csoda mentheti meg az újabb osztályváltástól. A kék-fehérek híveit bukás esetén csupán az vigasztalhatná, ha a lokális rivális Las Palmas is alászállna velük – bizony, a Kanári-szigetek másik kirakatcsapata is „fenyegetettségben" éli napjait.

Az osztály újoncai közül a Barca második csapatának dicséretes helytállását már érintettük. A Granada feljutással kecsegtető osztályozós helyen áll, az Alcorcón pozíciója sem rossz, ellenben a Ponferradina nevével aligha találkozunk a következő idény sorsolásakor.

OLASZORSZÁG – SERIE B (4 FORDULÓ VAN HÁTRA)
2 automatikus feljutó + 4 csapat rájátszást vív a harmadik helyért

Bár a Siena kettő, az Atalanta három forduló óta képtelen nyerni, négy játéknappal a zárás előtt mindkettejük feljutása (illetve, ha előéletüket nézzük, a lehető leggyorsabb visszakerülésük) biztosra vehető – a formajavulásnak már csak a sorrend, a bajnoki cím megszerzése szempontjából van jelentősége.

Az Atalanta fanatikusai
Az Atalanta fanatikusai

Mielőtt elhamarkodottnak ítélnék álláspontunk kialakítását, jelezzük, hogy nemcsak a biztos feljutást ígérő első két hely pillanatnyi tulajdonosa, hanem az osztályozót érő 3–6. pozícióban állók is behúzták a kéziféket. Az első hat helyezett közül mindössze kettő (!) könyvelt el győzelmet a megelőző három fordulóban: a Siena és a Reggina – egyet-egyet.

Ezt figyelembe véve nagy küzdelem bontakozhat ki a rájátszásba kerülésért. Az utóbbi években bevált menetrend szerint négy klub szállhat majd versenybe a harmadik feljutó helyért.

Két kvótáról alighanem lerobbantani sem lehet a Novara, Varese duót (mindkettő újonc, az előbbi 33 év után tért vissza a ligába!), ellenben a másik kettőért tizenöt klub verseng – hogy mennyire tömör a mezőny, jól jelzi, hogy közülük tíznek nem is rosszak az esélyei. Befuthat a harmadik kieső Livorno éppúgy, mint a Kovácsik Ádámot foglalkoztató Reggina vagy éppen az újonc Pescara.

Matematikai esélye a Feczesin Róbertet alkalmazó Ascolinak is van, ám ennek az együttesnek tanácsosabb hátrafelé figyelnie, hiszen mögötte már csak osztályozót (2) és kiesést jelentő helyek (3) találhatók. Ezek egyikéről próbál menekülni Filkor Attila alakulata, a Triestina.

NÉMETORSZÁG – BUNDESLIGA 2. (2 FORDULÓ VAN HÁTRA)
2 automatikus feljutó + a 3. helyezett osztályozót vív az élvonal 16. helyezettjével

Jelentős a különbség az első és a másodosztályú német gárdák játékereje között – ezt látszik alátámasztani, hogy a Bundesligából tavaly kieső két csapat közül a Hertha máris visszajutott, és a Bochum is jó esélyekkel pályázik legalább az osztályozóra.

Hertha: nem a másodosztályra!
Hertha: nem a másodosztályra!

A hátralévő két forduló legizgalmasabb kérdése, hogy vajon a feljutásról szőtt álmait tavaly az osztályozón elsirató Augsburgnak ezúttal sikerül-e elkerülnie a veszélyes utolsó akadályt. Jos Luhukay legénysége a legutóbbi négy fordulóban mindössze egyszer nyert, azaz van ok a gondterhelt homlokráncolásra, de a csapat egyelőre második, előnye három pont a Bochum előtt.

Az FSV Frankfurt (otthon) és a Hertha (idegenben) vár még az Augsburgra, eközben a Bochum az életéért harcoló Osnabrückhöz látogat, végül a Duisburgot fogadja.

Elvben a Greuther Fürth és az újonc FC Erzgebirge Aue is versenyben van még, ám az utóbbi pillanatnyi formája és lemaradása miatt csupán a matematikai esélybe kapaszkodhat.

Ami a tabella alját illeti, az Arminia Bielefeld már kiesett, és további három alakulat van veszélyben: az Oberhausen, az újonc Osnabrück és a nagy múltú Karlsruhe közül egy biztosan kiesik, egy megússza, míg egy osztályozón kap javítási lehetőséget.

FRANCIAORSZÁG – LIGUE 2 (5 FORDULÓ VAN HÁTRA)
3 automatikus feljutó

Öt fordulóval a befejezés előtt sem biztos kieső, sem biztos feljutó nincs a Ligue 2 húszcsapatos mezőnyében. Érzékeltetendő a tömörülés mértékét: ha csak a matematikát vesszük figyelembe, még a 15. helyezett – és éppen ezért a valóságban egészen más kihívásnak megfelelni igyekvő – Nantes is bajnok lehet.

Az Évian egyik nagy sikere: kupasiker az OM ellen
Az Évian egyik nagy sikere: kupasiker az OM ellen

Az efféle „tudományos-fantasztikus" forgatókönyveket figyelmen kívül hagyva is elég sok kombinációt dobhat az élet a feljutást jelentő három helyre. A legnagyobb szenzációt kétségkívül az keltené, ha a jelenleg éllovas Évian Thonon Gaillard FC feljutna; nemcsak azért, mert az apró savoyai klub részvényesei között ott található Zinedine Zidane és Bixente Lizarazu, hanem azért is, mert a csapat tavaly ilyenkor még a harmadosztályban írta a maga csodás kis történetét.

Majdnem ilyen nagy dobás lenne a feljutás a Dijon részéről is, ugyanis ez a klub sem volt még élvonalbeli. A két „kicsi" jobb, ha nem néz hátra, hiszen a tabella következő hat helyezettje rutinos üldöző, az utóbbi években mind beleszippanthatott a Ligue 1 levegőjébe – a Boulogne és a Le Mans éppenséggel az azonnali visszajutáson munkálkodik (az odafentről érkező harmadik csapat, a Grenoble a bennmaradásért küzd).

Bár az előző öt fordulóban egyszer sem nyert, nem írható le teljesen a két korábbi kispesti légióst, Abraham Guié-Gnekit és Diegót soraiban tudó Tours sem – talpra állásához persze nagyon kellene, hogy Abraham olyan tempóban termelje a gólokat, mint a mesterhármasaitól hangos idény eleji fordulókban...

TABELLAPARÁDÉ
ANGLIA – CHAMPIONSHIP
1. Queens Park Rangers 45 24 16 5 70–30 40 88
2. Norwich City 45 23 14 8 81–56 25 83
3. Cardiff City
45 23 10 12 75–53 22 79
4. Swansea City
45 23 8 14 65–42 23 77
5. Reading 45 19 17 9 75–50 25 74
6. Nottingham Forest
45 19 15 11 66–50 16 72
7. Leeds United 45 18 15 12 79–69 10 69
8. Millwall 45 18 13 14 62–47 15 67
9. Burnley 45 18 13 14 64–60 4 67
10. Hull City 45 16 17 12 52–48 4 65
11. Leicester City
45 18 10 17 72–69 3 64
12. Ipswich Town
45 18 8 19 60–64 –4 62
13. Watford 45 16 13 16 76–68 8 61
14. Middlesbrough 45 16 11 18 65–68 –3 59
15. Bristol City 45 16 9 20 59–65 –6 57
16. Portsmouth 45 15 12 18 52–59 –7 57
17. Coventry City
45 14 12 19 52–56 –4 54
18. Barnsley 45 13 14 18 54–66 –12 53
19. Derby County 45 13 10 22 57–69 –12 49
20. Crystal Palace 45 12 12 21 44–66 –22 48
21. Doncaster Rovers
45 11 15 19 55–78 –23 48
22. Sheffield United 45 11 9 25 44–75 –31 42
23. Scunthorpe United
45 12 5 28 42–86 –44 41
24. Preston North End
45 9 12 24 51–78 –27 39
SPANYOLORSZÁG – SEGUNDA DIVISIÓN
1. Betis 36 22 6 8 72–34 38 72
2. Rayo Vallecano 36 21 9 6 62–39 23 72
3. Celta Vigo 36 16 13 7 55–34 21 61
4. Barcelona B 36 16 10 10 68–51 17 58
5. Granada 36 15 12 9 60–42 18 57
6. Elche 36 15 12 9 43–35 8 57
7. Valladolid 36 16 8 12 52–43 9 56
8. Cartagena 36 15 7 14 44–51 –7 52
9. Deportivo Xerez 36 14 9 13 51–51 0 51
10. Recreativo Huelva
36 11 17 8 42–33 9 50
11. Alcorcón 36 15 5 16 48–45 3 50
12. Girona 36 12 12 12 48–46 2 48
13. Huesca 36 11 15 10 32–36 –4 48
14. Villarreal B 36 14 5 17 39–51 –12 47
15. Córdoba 36 11 12 13 48–51 –3 45
16. Numancia 36 14 3 19 51–57 –6 45
17. Las Palmas 36 10 14 12 47–64 –17 44
18. Gimnástic Tarragona
36 10 12 14 31–37 –6 42
19. Salamanca 36 11 5 20 38–57 –19 38
20. Albacete 36 6 11 19 27–50 –23 29
21. Tenerife 36 6 10 20 34–58 –24 28
22. Ponferradina 36 4 15 17 28–55 –27 27
OLASZORSZÁG – SERIE B
1. Siena 38 20 13 5 58–29 29 73
2. Atalanta 38 20 11 7 51–29 22 71
3. Novara 38 15 16 7 54–33 21 61
4. Varese 38 14 19 5 46–28 18 61
5. Reggina 37 13 14 10 39–35 4 53
6. Torino 38 14 11 13 44–43 1 53
7. Pescara 38 14 10 14 39–40 –1 52
8. Padova 38 11 17 10 54–45 9 50
9. Livorno 38 12 14 12 43–42 1 50
10. Crotone 38 12 14 12 42–44 –2 50
11. Empoli 38 11 16 11 40–36 4 49
12. Vicenza 38 14 7 17 40–47 –7 49
13. Modena 38 10 18 10 39–44 –5 48
14. Grosseto 38 12 12 14 41–47 –6 48
15. Sassuolo 38 11 12 15 37–41 –4 45
16. Cittadella 38 10 14 14 42–47 –5 44
17. Ascoli 38 12 13 13 37–43 –6 43
18. AlbinoLeffe 37 11 10 16 47–56 –9 43
19. Piacenza 38 10 13 15 48–58 –10 43
20. Portogruaro 38 10 10 18 35–52 –17 40
21. Triestina 38 7 16 15 31–49 –18 37
22. Frosinone 38 7 14 17 39–58 –19 35
NÉMETORSZÁG – BUNDESLIGA 2.
1. Hertha BSC
32 21 5 6 65–27 38 68
2. Augsburg 32 18 8 6 55–24 31 62
3. Bochum 32 18 5 9 43–33 10 59
4. Greuther Fürth 32 16 9 7 42–25 17 57
5. Erzgebirge Aue 32 15 8 9 38–35 3 53
6. Energie Cottbus 32 15 7 10 60–47 13 52
7. Duisburg 32 14 7 11 49–34 15 49
8. 1860 München 32 14 9 9 47–32 15 49
9. Fortuna Düsseldorf 32 15 4 13 45–37 8 49
10. Alemannia Aachen 32 13 8 11 56–56 0 47
11. Union Berlin 32 10 9 13 33–40 –7 39
12. FSV Frankfurt 32 11 5 16 41–50 –9 38
13. Ingolstadt 32 9 9 14 39–44 –5 36
14. Paderborn 32 9 9 14 28–42 –14 36
15. Karlsruhe 32 7 9 16 42–68 –26 30
16. Osnabrück 32 7 7 18 38–59 –21 28
17. Oberhausen 32 7 7 18 28–58 –30 28
18. Arminia Bielefeld 32 3 7 22 25–63 –38 13
FRANCIAORSZÁG – LIGUE 2
1. Évian TG 33 15 11 7 51–34 17 56
2. Dijon 33 14 10 9 48–36 12 52
3. AC Ajaccio 33 13 13 7 38–33 5 52
4. Sedan 33 12 14 7 50–33 17 50
5. Le Mans 33 13 11 9 34–31 3 50
6. Boulogne 33 12 11 10 29–34 –5 47
7. Le Havre 33 11 13 9 33–28 5 46
8. Istres 33 11 13 9 37–36 1 46
9. Tours 33 12 9 12 48–51 –3 45
10. Angers 33 10 14 9 31–29 2 44
11. Clermont 33 10 14 9 45–44 1 44
12. Chateauroux 33 11 11 11 33–34 –1 44
13. Laval 33 10 13 10 30–32 –2 43
14. Reims 33 10 11 12 46–45 1 41
15. Nantes 33 9 14 10 30–30 0 41
16. Troyes 33 11 7 15 30–37 –7 40
17. Metz 33 7 15 11 31–31 0 36
18. Nimes 33 9 9 15 29–33 –4 36
19. Vannes 33 8 8 17 27–51 –24 32
20. Grenoble 33 7 9 17 30–48 –18 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik