Videó: Ronaldinho berágott edzőjére, meccs közben hazament

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.22. 13:06
null
(Fotó: record.com.mx)
Ronaldinho, a brazil futball-legenda pályafutása mexikói időszakában is hétről hétre emlékeztet bennünket arra, még mindig nem fogyott ki a varázslatokból. Kedden azonban másik arcát mutatta.  

Csapata, a Querétaro a mexikói bajnokság rájátszásának elődöntőjében lépett pályára a Pachuca otthonában. Az első félidő katasztrofálisan sikerült Ronaldinhóéknak, 39 perc után kétgólos hátrányban voltak, a 41. percben pedig – Ricardo Osorio kiállítása miatt – tíz emberre fogyatkoztak.

A piros lap miatt a Querétaro vezetőedzőjének cserélnie kellett. Víctor Manuel Vucetich két játékost hívott le, Sinhát és Ronaldinhót. Utóbbi ahelyett, hogy leült volna a kispadra, mérgében egyenesen az öltözőbe ment.

Az edző cseréi nagy fordulatot nem hoztak, de stabilabb lett a csapat, amely több gólt nem kapott, így 0–2-vel zárta az első meccset, tehát némi esélye maradt a hazai visszavágó előtt.

Ronaldinho viselkedésével tovább tetézte a bajt. A második félidőben sem tért vissza a kispadhoz, sőt, már a mérkőzés közben távozott a stadionból.

A mexikói sajtó az eset óta szinte biztosra veszi, hogy a brazil nem tölti ki 2016 nyaráig szóló szerződését a klubnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik