Videó: az orosz válogatott amatőrökkel játszott, kiütötte a bírót

K. D.K. D.
2020.08.11. 15:49
Roman Sirokov neve ismerősen csenghet a futballrajongóknak, a többek közt a CSZKA Moszkvában és a Zenitben is megforduló orosz középpályás ugyanis a válogatottban is pályára lépett 57 alkalommal. A 39 éves futballista 2016-ban vonult vissza a profi futballtól, azóta pedig már csak amatőr meccseken lép pályára. Ám egy ideig valószínűleg azokon sem fog a legutóbbi balhéja után…

A sosem a higgadtságáról ismert orosz középpályás legutóbb a Dinamo Moszkva vezetőségében kapott helyet, ám 2019-ben onnan is távozott, így azóta sok a szabadideje, és gyakran feltűnik amatőr ligákban.

Az viszont biztos, hogy egy darabig most nem fogjuk a pályán látni Sirokovot, sőt az is lehet, hogy a börtönben köt ki…

Egy orosz meccsen ugyanis kiütötte a játékvezetőt, sőt, a földön fekvő bíróba még bele is rúgott, amiről videó is készült.

Az ESPN és a The Guardian helyi tudósítója szerint a korábbi válogatott futballista azért idegesítette fel így magát, mert nem adtak meg neki egy tizenegyest, ami szerinte járt volna.

Card

A játékvezető még nem jelentette a rendőrségen az ügyet, elmondása szerint ugyanis fél, mert „Sirokovnak túlságosan sok barátja van…”

Így nézett ki az eset után a játékvezető (Fotó: Twitter/arturpetrosyan)
Így nézett ki az eset után a játékvezető (Fotó: Twitter/arturpetrosyan)
Legfrissebb hírek

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

„Ha őszinte akarok lenni, elég abszurd nézőpont” – csattanós választ adott az újságíró kérdésére az ötszörös olimpiai érmes

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 09:47

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották január legszebb találatának – videó

Angol labdarúgás
2026.02.17. 13:05

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

Szoboszlai kilőtte a jobb felső sarkot a Brighton ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.02.14. 22:28

Videó: elképesztő Kovács-gólok! Előbb 25-ről, majd a kapunak háttal állva is betalált

Légiósok
2026.02.14. 08:33
Ezek is érdekelhetik