Vb 2030: az UEFA elnöke egy európai pályázót akar

2018.08.31. 19:03
Egyetlen európai pályázót akar a 2030-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogára Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) elnöke, aki hozzátette, egy brit kandidálás bölcs gondolat lenne.

Az angol szövetség (FA) augusztus elején jelentette be, hogy hatástanulmányba kezdett arról, megpályázza-e a 2030-as vb rendezési jogát. Döntés azonban 2019-ig biztosan nem születik.

Greg Clarke elnök akkor közölte, júliusban rendelték meg a hatástanulmányt, amely a többi között vizsgálja majd annak lehetőségét, hogy Anglia egyedül, vagy az Egyesült Királyság más országrészei, Skócia, Észak-Írország és Wales oldalán pályázzon, netán mind a négyen együtt.

A legutóbbi jelentős torna az 1996-os Európa-bajnokság volt Angliában, ahol eddig egyszer, 1966-ban rendeztek világbajnokságot. A londoni Wembley Stadion lesz az egyik helyszíne a 2020-as Európa-bajnokságnak, az FA pedig pályázott a 2021-es női Eb rendezésére. Anglia annak idején indult a 2018-as vb-ért is, de a pályázatot Oroszország nyerte meg.

Ceferin szerint nem szabad Európát megosztani több pályázóval, és kiemelte: az Egyesült Királyságban az infrastruktúra kiemelkedő.

Várható, hogy a 2030-as vb-re erős közös pályázat érkezik Argentína, Paraguay és Uruguay részéről, ráadásul akkor lesz száz éve annak, hogy utóbbi országban megrendezték az első világbajnokságot. Ezen túl Marokkó – amely eddig öt sikertelen kandidáláson van túl – jelezte, 2030-ra újra harcba száll.

A nemzetközi szövetség (FIFA) rotációs elve alapján európai ország legközelebb csak 2030-ban lehet házigazda. A 2022-es vb-nek Katar, a 2026-osnak pedig az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó hármasa ad otthont.

Legfrissebb hírek

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

Az UEFA 3.3 milliárd eurót oszt ki a klubsorozatok résztvevői között

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 13:54

Csányi Sándor Gianni Infantinónak: Az utolsó csepp a pohárban Kevin Lamour váratlan elbocsátása volt

Minden más foci
2026.08.20. 16:54

Újabb rangos nemzetközi feladatokat kaptak a magyar labdarúgó-játékvezetők

Minden más foci
2026.08.18. 14:07