Vb 2022: naponta négy meccset rendeznek a csoportkörben

2020.07.15. 16:36
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ismertette a 2022-es katari világbajnokság időrendjét, ezek szerint a csoportkörben naponta négy mérkőzést rendeznek, az első két forduló találkozóit 11 órán keresztül játsszák.

Az első összecsapás helyi idő szerint 13 órakor (közép-európai idő szerint 12 órakor) kezdődik, a második 16 órakor, a harmadik 19 órakor, míg a negyedik 22 órakor. A 12 napon át tartó csoportkör – amelyben 32 csapat küzd – utolsó fordulójában, valamint az egyenes kieséses szakaszban 18 órakor és 22 órakor lesz a kezdés. A katari stadionok közötti aránylag kis távolság miatt az ott tartózkodó drukkerek naponta egynél több mérkőzést is meg tudnak nézni a helyszínen.

A vb nyitó mérkőzését november 21-én, hétfőn 13 órától rendezik meg a 60 ezer néző befogadására alkalmas al-Bajt Stadionban. A bronzmérkőzésre a Kalifa Nemzetközi Stadionban kerül sor december 17-én, a döntőt pedig másnap 18 órától játsszák a 80 ezer néző befogadására alkalmas Loszaíl Nemzeti Stadionban. Utóbbiban lesz az egyik elődöntő is, míg a másiknak az al-Bajt Stadion ad otthont.

A vb-k történetében először rendezik meg év végén a tornát.


Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
21 órája

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39