Vb 2014: 22 év után lemondott a brazil futballszövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
2012.03.12. 18:13
Címkék
Három nappal azt követően, hogy „betegszabadságra″ vonult, bejelentette lemondását Ricardo Teixeira, a Brazil Labdarúgó-szövetség, valamint a 2014-es világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.

„Azzal a tudattal távozom, hogy teljesítettem a küldetésemet – áll Ricardo Teixeira levelében, amelyet utódja, José Maria Marin olvasott fel az újságírók előtt. – Úgy gondolom, mindent megtettem, amit lehetett, és erre feláldoztam az egészségem is. Nem könnyű elhivatott elnöknek lenni. A mi országunkban a futball két dologról nevezetes: a tehetségről és a szervezetlenségről. Ha győzünk, mindenki a tehetségeket isteníti, ha veszítünk, a szervezetlenséget kárhoztatja."

A 64 éves sportvezető 1989 óta irányította a szervezetet.

Teixeira néhány nappal azt követően döntött így, hogy a brazilok összetűzésbe kerültek Jerome Valckéval. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) főtitkára úgy nyilatkozott, hogy a 2014-es világbajnokság lassú előkészületei miatt a házigazdáknak szükségük lenne egy „farba rúgásra".

Aldo Rebelo sportminiszter szombaton elfogadhatatlannak és sértőnek nevezte a főtitkár szavait: „A továbbiakban nem tekintjük őt tárgyalópartnernek, mert ilyen légkörben nem lehet együttműködni."

Teixeirát regnálása alatt több alkalommal is korrupcióval vádolták. Legutóbb tavaly David Triesman, az angol FA korábbi elnöke arról beszélt, hogy a brazil sportvezető, a trinidadi Jack Warner, a paraguayi Nicolás Leóz és a thaiföldi Worawi Makudi különféle szívességeket kért azért cserébe, hogy a 2018-as vb-re kandidáló Angliát támogassa szavazatával.

Legfrissebb hírek

1986 óta először nem dolgozik a vb helyszínéről Réthy Béla

Foci vb 2026
4 perce

NB II: Berndt András a Csákvár új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 perce

Verekedésbe torkollott az amerikaiak és a paraguayiak legutóbbi meccse

Foci vb 2026
15 perce

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
17 perce

Réthy Béla: Zico megkérdezte, nem én vagyok az a fickó Mexikóból?

Foci vb 2026
29 perce

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
38 perce

A Liverpoollal BL-győztes Djibril Cissé fia profi szerződést kapott a „vörösöknél”

Angol labdarúgás
41 perce

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
41 perce
Ezek is érdekelhetik