Van der Sar dupla győzelemmel köszönt el

Vágólapra másolva!
2011.08.04. 01:34
null
A Van der Sar család (Fotók: Ajax.nl/Gerard van Hees)
Címkék
 Az aktív játékot az előző szezon végén abbahagyó Edwin van der Sar immár a hivatalos búcsúmérkőzésein is elköszönt a szurkolóktól. A 40 évesen visszavonuló kapus telt ház előtt lépett pályára az Ajax otthonában a saját maga által összeállított Dream Teamben, amely 2–1-re nyert az amszterdamiak jelenlegi együttese ellen, előtte pedig az Ajax 1995-ös BL-győztes alakulatát segítette 1–0-s győzelemhez az 1998-as holland válogatott ellen.

Több mint 50 ezren látogattak ki az Amsterdam Arenába, hogy jelen lehessenek minden idők talán legnagyszerűbb holland kapusának búcsúmérkőzésein. Az egész estés program elején az Ajax és a Manchester United U13-as csapata játszott egymással 2–2-es döntetlent, a fiatal „vörös ördögök” kapuját bizonyos Joe van der Sar védte. Igen, az ünnepelt fiáról van szó.

Ezt követően az 1995-ös, Bajnokok Ligája-győztes Ajax csapott össze az 1998-ban világbajnoki elődöntőt játszó holland válogatottal. Edwin van der Sar mindkét alakulatnak alapembere volt – ez több honfitársára igaz persze –, ezúttal az Ajax kapuját védte, mégpedig hibátlanul. Az amszterdami „öregfiúk” 1–0-ra nyertek Marc Overmars remekbe szabott találatával.

Ezt követően a 40 évesen visszavonuló kapus második búcsúmeccsén az ő nevét viselő Dream Team – amely a Van der Sar – G. Neville, Van Bronckhorst, Ferdinand, Vidics – Carrick, Giggs, Zenden, Kuyt – Rooney, Saha kezdővel futott ki a gyepre – 2–1-re diadalmaskodott a jelenlegi Ajax ellen. A győztes fél góljait Louis Saha és Dennis Bergkamp jegyezte.

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött... Köszönöm, hogy szurkoltak nekem hosszú éveken át – szólt a jelenlevőkhöz Van der Sar. – Ez fantasztikus, nagyon meghatódtam. Nem szeretek a rivaldafényben lenni, de most egy hihetetlen estét varázsoltatok nekem.”

A korábbi játékostársak mellet megjelentek a pályafutását meghatározó edzők, így Louis van Gaal és Sir Alex Ferguson is. Előbbi felidézte a kapus kezdeti éveit:

„1995-ben már tudtam, hogy fényes jövő állhat előtte, de 1992-ben még nem így volt. Az első hetekben ugyanazokat a hibákat követte el, mint Thomas Kraft, de ez természetes” – vont párhuzamot a holland edző Van der Sar és az általa a Bayern Münchennél mélyvízbe dobott (többek között ebbe bukott bele a bajoroknál) fiatal német hálóőr között.

Fergusont elkísérte a Manchester United egy másik legendája, Sir Bobby Charlton is, aki nem fukarkodott a dicsérettel.

„Ő talán a Manchester United valaha volt legjobb kapusa, de csak talán, mivel volt nekünk egy Peter Schmeichelünk is” – mondta Charlton.

Van der Sar 1995-ben az Ajax, 2008-ban pedig a Man. United színeiben nyert BL-t, a holland és az angol élvonalban is négyszer ünnepelhetett bajnoki címet. A „vörös ördögök” kapujában a 2008–2009-es idényben 1311 percen keresztül nem kapott gólt, ezzel ő tartja a Premier League-rekordot, de 130 fellépéssel ő a holland válogatottsági csúcstartó is.

Az Ajaxban kezdte pályafutását 1990-ben, majd 1999-ben a Juventushoz igazolt. Torinóból két, nem túl sikeres év után távozott a Fulhambe, ahonnan 2005-ben szerezte meg a Manchester United. Utolsó tétmérkőzésén megszerezhette volna harmadik BL-elsőségét is, de az idei döntőben a Barcelona 3–1-re megverte a vele felálló Unitedet.

AJAX–VAN DER SAR DREAM TEAM 1–2
AJAX '95–ORANJE '98 1–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik