AZ ELSŐ FEJES
Kezdjük az alapoknál: ki és mikor fejelt először futballmérkőzésen? Nevet nem tudunk, az viszont biztos, hogy a világ legidősebb futballklubjának, a Sheffield FC-nek volt a játékosa: ez az angol csapat „használta először a fejét” egy fővárosi túrán, és az új trükköket döbbenten figyelték a londoni játékosok, akik még nem láttak ilyet. Az 1880-as évektől aztán az acélvárosiak új fegyvere hódítani kezdett a szigetországban...
MI A LEGFONTOSABB?
Hogy mi a jó fejes titka? Válaszolja meg napjaink egyik specialistája, az argentin Martín Palermo, aki tankszerű felépítésével megtestesíti a klasszikus, levegőben kiváló center alaptípusát.
„Mindig rengeteget gyakoroltam a fejjátékot, nem véletlenül ez az egyik erősségem. Meg kellett tanulnom kiszámítani a távolságot, azt, hogy mikor ugorjak, és azt, hogy miként fejeljek kapura” – válaszolta a FIFA hivatalos honlapjának. Tehát ütemérzék, kalkuláció és jó technika – ezek mellé jön a jó felépítés, bár, mint a későbbiekben szó lesz róla, ez nem alapkövetelmény.
„KOCKA”, AZ ARANYFEJŰ
Térjünk hát rá a legjobban fejelő játékosok sorára: arról úgy tűnik, nemzetközi konszenzus van, hogy minden idők egyik legkiválóbb magyar játékosa, Kocsis Sándor volt a futballtörténet legragyogóbban fejelő labdarúgója.
A nyúlánk, karcsú jobbösszekötő nem volt túl izmos, kivéve egy helyen – nyakizmai rendkívül erősek voltak. Félelmetes ütemérzékkel és remek rugókkal ugrott, specialitása volt, hogy a labdát élesen lefejelte a gólvonal közvetlen közelébe, reménytelenné téve ezzel a kapusok dolgát. Másik „védjegyeként” emelkedése csúcspontján szinte megállt a levegőben, mint ez jól látszik a videón az osztrákoknak fejelt góljánál. Élete talán legemlékezetesebb játékát az 1954-es vb-elődöntőben nyújtotta, mikor a lausanne-i esőben két csodás gólt fejelt a hosszabbításban.
A KOLIBRI
Kocsis „Kockánál” említettük, hogy a bólintás előtt szinte megállt egy pillanatra a levegőben: ugyanennek köszönhette becenevét minden idők legjobban fejelő brazil játékosa, Dadá Maravilha. A kifejezetten lomha mozgású center fantasztikusan helyezkedett, és megállíthatatlan volt a levegőben.
„Három dolog tud megállni a levegőben: a helikopter, a kolibri és Dadá Maravilha” – mondogatták róla a szurkolók.
A legenda szerint a brazil csatár annak köszönhette lélegzetelállító súlypontemelkedését, hogy gyerekkorában állandóan kerítéseket ugrált át – a rendőrök elől menekülve... Mindenesetre a Dario néven is ismert „Kolibri” a hetvenes években rettegésben tartotta a védőket, kétszer bajnoki finálét döntött el fejeseivel aktuális csapata (Atlético MG, Internacional PA) javára.
Futballfilozófiája inkább németes hatékonyságról, mint brazil könnyedségről tanúskodott: „Nem tudok focizni, inkább gólokat lövök”. Dadá Maravilha világbajnok lett 1970-ben, bár végigülte a kispadon a tornát. Pelé és Romário után ő minden idők harmadik legeredményesebb brazil focistája.
A FEJELŐKIRÁLY
Hogy nem minden a méret, azt leginkább Uwe Seeler bizonyítja. A német futball-legenda százhetven centis magasságával minden védőre a frászt hozta a légtérben, kiérdemelve a Kopfballkönig melléknevet.
Joggal. Seeler egyrészt káprázatos csukafejeseket mutatott be, másrészt fantasztikus érzékkel ugrotta túl védőit, és teremtett ziccert lebólintott labdáival. Ráadásul a legképtelenebb helyzetekből is képes volt a kapura fejelni a labdát, lásd az angolok elleni 1970-es vb-negyeddöntőben szerzett gólját, amely minden bizonnyal a valaha látott egyik legbravúrosabb fejes. A Hamburg élő legendájához némiképp igazságtalan volt a sors, mert vb-ezüstje és bronza van, az 1974-es aranyérem idején viszont már nem volt aktív játékos.
A FELHŐFEJESEK MESTERE
Vissza Magyarországra, az 1920-as évek végére: Kocsis legnagyobb elődje a Hungária karmestere, Kalmár Jenő volt. Akkor még szokatlan technikával, felsőtesttel rengeteg plusz erőt beleadva fejelt, vagy kapura, vagy halálpontosan a társaihoz.
Súlypontemelkedéséről elég annyi, hogy rendszeresen magasabbról bólintott, mint ameddig a kapusok keze felért. Sajnos sérülései miatt megtört a karrierje, a harmincas években Franciaországba igazolt.
A CSUKAFEJES „FELTALÁLÓJA”
Kérdés, hogy ki alkalmazta először a csukafejest, tehát az előrevetődéses fejest. A holland futballkánonban egyébként Elisa „Beb” Bakhuys nevéhez kötik, és „Bep-féle fejesnek” nevezik.
A rendkívül merész gólvágó 1925-től terrorizálta a levegőben az ellenfeleket, mind Hollandiában, mind Franciaországban – ő volt a második „tulipános” légiós a futballtörténetben. Bakhuys rendkívül gólerős játékos volt, a mai napig a holland nemzeti csapat tíz legjobb góllövője között van, 1930-ban pedig hazája legnépszerűbb sportemberének választották.
MARTÍN PALERMO
Igazságtalanok lennénk, ha az elmúlt másfél évtized egyik legeredményesebb argentin csatárára az egy meccsen kihagyott három büntetője miatt emlékeznénk: Martín Palermo jelenleg talán a legjobban fejelő játékos.
A fejjátékot saját bevallása szerint is rengeteget gyakorló Palermo egyik elképesztő gólját néhány hete alighanem minden focirajongó látta: a középcsatár 38.9 méterről fejelt a Vélez hálójába! Ha már argentin „légierőről” beszélünk, meg kell említenünk a nagyon gólerős Daniel Passarellát is, aki találatainak jó részét fejjel szerezte.
RON DAVIES
Őt tartják minden idők legjobban fejelő játékosának Walesben, ez pedig – a hagyományos brit stílust és hírneves riválisait (John Toshack, John Charles) ismerve – nem semmi.
Davies minden kortársát simán túl tudta ugrani, ráadásul bámulatos precizitással szúrta ki magának a kapusok által üresen hagyott területeket. Minden center sokat köszönhet szélsőinek, így Davies is gyakran hálálkodhatott az egyik legjobb előkészítőnek, Terry Paine-nek, aki menetrendszerűen ívelgette a fejére a labdákat. Legjobb éveit a Southamptonban töltötte, legnagyobb mérkőzésén pedig négy góllal terhelte meg az 1968-ban BEK-et nyerő Manchester United hálóját az Old Traffordon.
Töretlen népszerűségére jellemző, hogy az Új-Mexikóban építőmunkásként dolgozó, csípőproblémákkal küszködő Davies műtétjére Southampton-szurkolók és más tisztelők ezrei gyűjtötték össze a pénzt. Nem csak fejjel volt kiváló: rendkívül tehetséges karikaturista is, szkeccseit rendszeresen közölték a lapok.
„Sosem felejtem el a United elleni meccset, a négy gólomból hármat fejjel értem el, a szélsőim sorban adták a tökéletes labdákat. Jimmy Rimmer, az ellenfél kapusa vonalkapus volt, ez pedig nagyon feküdt nekem. A meccs után Sir Matt Busby Európa legjobb centerének nevezett” – emlékezett egy interjúban.
LUIGI RIVA
Egy olasz specialista a nevek sorában: a „Villámot” félistenként tisztelik Szardínián, lévén szinte egész pályafutását a Cagliariban töltötte, egy ízben teljesen valószínűtlen bajnoki címhez segítve csapatát.
Riva sokoldalú játékos volt, bal lábától is rettegtek a kapusok, de az olasz futballtörténelem talán legjobban fejelő támadójának tartják. Elsősorban a földre irányított, majd onnan védhetetlenül pattanó fejesekkel tépázta a kapuvédők idegeit.
KÉT ÓRIÁS
Ha egy csatár két méternél is magasabb, elvileg lehet a fejjátékára építeni: a gyakorlat bemutatása érdekében bemutatjuk a portugál José Augusto Torrest, illetve a cseh Ján Kollert. Torres 204 centire nőtt, a Benfica és a portugál válogatott taktikai repertoárjában is alapvető fontosságú volt, hogy a fejét keresték. Torres szeretett előkészíteni is (elsősorban Eusébiónak), de maga sem irtózott a gólszerzéstől, mint ezt a 259/226-os benficás gólmutatója is illusztrálja. Mellesleg ellenünk is szerzett egy gólt az 1966-os vb-n.
Koller 202 centijével és 107 kilójával maga a megtestesült tank a pályán, a jelenleg a Krilja Szovjetov Szamarában légióskodó cseh óriás hazája válogatottjának legeredményesebb gólszerzője. Ez a cseh futball hagyományait ismerve nem kis teljesítmény... Koller kapusként kezdte, de egyik edzője jó érzékkel kiszúrta, hogy középcsatárként sem haszontalan: lassúsága ellenére általában vérrel, verítékkel és könnyekkel teli „időtöltést” nyújtott az őt fogó védőknek. Nem csak termetére hagyatkozik persze, figyelemreméltó technikával és precizitással, no meg félelmetes erővel bólint.
DIXIE DEAN
A legenda szerint egy súlyos motorbalesete után a koponyájába ültetett fémlemeznek voltak köszönhetőek borzasztó erejű fejesei: ez valószínűleg csak mendemonda, de tény, hogy az Everton klublegendája góljainak harmadát fejesekből szerezte. Márpedig ez nem kis góltermés, hiszen a legeredményesebb angol csatárról beszélünk.
Nem volt óriás (178 centi magasra nőtt), de nagyon jó felépítését kitűnően kamatoztatta. Jellegzetes tartással fejelte meg a labdákat, ezt örökítették meg az előtte tisztelgő emlékbélyegen is. Játékostársával, Tommy Lawtonnal medicinlabdát (!) fejelgettek gyakorlásként...
„Kevés szebb mozdulat van a labdarúgásban, mint a tökéletesen kivitelezett fejes. Úgy vélem, a valaha élt legjobban fejelő játékos Dixie Dean volt. Rendkívül magasra ugrott, szokatlanul nagy mozdulattal lendítette hátra a fejét, majd mint a katapult, úgy zúdította kapura a labdát, testével óriási erőt adva a fejesbe” – írta Will Mannion a labdarúgásról szóló 1949-es könyvében.
IVÁN ZAMORANO
A kitűnő chilei középcsatár tökéletes technikával fejelt, rengeteg gólt szerezve: a finom csúsztatásoktól a hatalmas felhőfejesekig és a bevetődve elért gólokig minden trükköt repertoárjában tartott. Jellemző, hogy „Bam Bam” Zamorano pályafutása utolsó gólja is egy hálószaggató fejes volt.
JIMMY MCGRORY
A végére egy „szupertörpe”, aki talán Kocsis egyetlen igazi riválisa lehet a legjobban fejelő játékos címért: a futballtörténelem legeredményesebb brit csatára, a skót Jimmy McGrory mindössze 167 centire nőtt, de minden beadás után képes volt totális pánikot okozni a védők körében.
408 bajnokin 410 gólt szerzett, karrierje során 550 alkalommal talált a hálóba, góljainak csaknem felét fejesei után ünnepelhette! Brutális nyakizmokkal és erővel rendelkezett, egy ízben Jack Harkness, a Queen's Park kapusa három ujját törte el, mikor botor módon megpróbált védeni egy McGrory-fejest. Ami mellesleg bement...
„Vércseként körözött, hogy lecsapjon a lehetőségre, elképesztő nyakizmait használva bólintott, erősebben, mint ahogy sok játékos meg tudta lőni a labdát” – emlékezett a húszas évek nagy skót futballcsillagára egy interjúban Hughie Taylor, a veterán futballszakíró.
McGrory technikáját úgy fejlesztette, hogy falnak fejelgette a labdát, akár több százszor is, illetve fejes-kiszorítókat játszott társaival. Vakmerő bevetődéseinek „köszönhetően” rengetegszer eltört az orra, egyszer az arccsontja is. Káprázatos gólátlaga ellenére mindössze hétszer került be a skót nemzeti csapatba...
Érdekes módon élete legjobb meccsén az 1928-ban a Dunfermline ellen szerzett mesternyolcasából (!) egyetlen gólt sem ért el fejjel. Másképp is ment neki...
ÉS MÉG NÉHÁNY REKORD...
Palermo bemutatott 39 méteres fejesgólja alighanem a legmesszebbről elértek egyike. Érdekes módon egy héttel később a görög Kosztasz Kacuranisz szintén döbbenetes távolságból talált a hálóba egy csukafejessel. A feljegyzett angol rekord 1952-ból származik, Peter Addis 35 yardról (32 méterről) zörgette meg a hálót egy Aston Villa–Sunderland meccsen.
Az 1996-os Oxford–Shrewsbury bajnoki minden bizonnyal különös csúcsot hozott: a hazaiak mind a hat góljukat fejjel érték el!
Ami pedig a legszemtelenebb fejest illeti: a következő videó első találatának szerzője jó eséllyel pályázik rá...
