Uruguay-Paraguay döntő lesz az idei Copán

Vágólapra másolva!
2011.07.21. 02:09
null
Hatalmas paraguayi öröm volt a végén (fotó: Reuters)
Címkék
A Copa América első elődöntőjében Perut legyőző Uruguay a fináléban Paraguayjal találkozik, amely a döntőbe jutásért Venezuelát múlta felül, tizenegyesekkel. Paraguay úgy jutott be a fináléba, hogy egyszer sem nyert rendes játékidőben a Copán!

 

A két csapat találkozott már a Copán a csoportkörben, és a torna holtversenyben legtöbb találatát hozó mérkőzés 3–3-ra végződött. Akkor Paraguay kissé lebecsülte a venezuelaiakat, akik az utolsó percekben rúgtak két gólt és egyenlítettek. Tanultak belőle.

„Venezuela igen kemény ellenfél lesz, rengeteget fejlődtek az utóbbi években – nyilatkozta a mérkőzés előtt Gerardo Martino, a paraguayiak argentin szövetségi kapitánya. – Támadójátékunknak nagyon sokat fejlődnie ahhoz, hogy vasárnap döntőt játsszunk."

ÖRÖKMÉRLEG
Paraguayi szemszögből: 20 találkozó, 15 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, 44–18-as gólkülönbség. A két válogatott Copa-mérlege: 5 meccs, 4–1–0, 19–8.

„Tata" Martino legénysége a Copán négy mérkőzésén öt gólt szerzett, de így is a fináléba jutásért mérkőzhetett – úgy, hogy egyetlen győzelmet sem aratott a rendes játékidőben!

Venezuela már eddig is történelmet írt, hiszen még soha nem jutott a legjobb négy közé a Copán a „Vinotinto", és kapitányuk szerint ez még csak a kezdet.

„Hitünk hatalmas. Esélyesek vagyunk a döntőre is, ha bízunk magunkban – vélekedett a venezuelai Mourinho, César Farías. – Van is miért: veretlenek vagyunk és mi lőttük a legtöbb gólt."

„César tudja, mit csinál. Hatalmas tapsot érdemel ő is, és a válogatott is" – twitterezte kemoterápiás kezelése közben a venezuelai államelnök, Hugo Chávez.

A megdicsért kapitány kihagyta csapatából a magyar származású támadót, Fedor Mikut, Giancarlo Maldonado bemelegítés közben sérült meg, Tomás Rincón szerepeltetéséről pedig eltiltása miatt kellett eltekintenie. A másik oldalon Antolín Alcaraz járt hasonló cipőben, míg Enrique Vera, Víctor Cáceres, Aureliano Torres, Marcelo Estigarribia és Roque Santa Cruz némi meglepetésre a kispadon kapott helyet csak.

A találkozó első nagy vesztese egyébként a rendező város, Mendoza lett, ahol a várható 30 ezer chilei szurkoló elmaradása négymillió dollár körüli bevételkieséssel járt.

Ahogyan megszokhattuk, jókora késéssel kezdődött a találkozó, azt viszont nem, hogy két helyzettel: két védő, Gabriel Cichero és Darío Verón próbálkozásait hárították a kapusok. Némi mezőnyjáték után a 25. percben egy labdaszerzés után Edgar Barreto indította a bal szélen Nelson Haedo Valdezt, aki kissé kisodródott helyzetből lőtt kapura, de Renny Vega védett a rövid saroknál. Nem sokkal később Franklin Lucena ki is osztott egy taslit Edgar Barretónak megelőzési célzattal, amott a 99. válogatottságát ünneplő Juan Arangót köszöntötték egy kőkemény belemenéssel.

Venezuela a tőle megszokott fegyelmezett védőjátékkal operált, és játékosai már a felezővonalnál igyekeztek letámadni, labdát szerezni; a vörös falat az „albirroja" a széleken igyekezett megbontani, de támadójátékukban annyi volt a fantázia, mint kaszinótojásban a rulettasztal.

A 35. percben megszerezhette volna a vezetést a „vörös bor" egy menetrendszerű gyönyörű Oswaldo Vizcarrondo-fejessel, ha a kolumbiai partjelző, Humberto Clavijo ki nem szúrja, hogy a labdába belepiszkáló José Rondón lesen áll. A hajrában még közelebb jutottak a gólhoz: César González előreívelését Alejandro Moreno kitekert mozdulattal, a kapunak háttal fejelte 12 méterről a lécre, a kipattanó után pedig nagy bravúrral védte Justo Villar a Rondón-lövést.

A 60-40 százalékos arányú labdabirtoklási arány ellenére Paraguay akár kétgólos hátránnyal is szünetre vonulhatott volna.

A szünetben beállt a venezuelai válogatottba a megsérült Greddy Perozo helyére a veterán José Manuel Rey, aki hatodik Copáján vesz részt 1997 óta. A második félidő érdemi része egy újabb Haedo Valdez-ziccer elhibázásával kezdődött, amott César González püfölte az ötös sarkáról a kapusba a labdát. A következő huszonöt minutum kínos unalomban telt, jellemző módon a mexikói játékvezető, Francisco Chacón is borzasztóan lassan mutatta fel a sárga lapot a 80. percben Jonathan Santanának. A paraguayi gólrekorder, Roque Santa Cruz is csak jött, látott, aztán alig győzött lesántikálni: megsérült, így alig hét percet töltött a pályán.

Beállt a venezuelai gólrekorder, Giancarlo Maldonado is a hajrára, meglepő módon egy középpályás helyére, innentől kezdve többet is támadott csapata. Ám a kétperces ráadásban sem született gól, jöhetett a hosszabbítás.

Amelynek legelején újabb kapufákat jegyzett Venezuela: Maldonado lőtt húszról, nem túl jól, de a csereként beállt Fedor Miku úgy kapott a labdába, hogy az a jobb oldali kapufán csattant – azon, amelyet pár perc múlva Arango trafált telibe egy bal oldali szabadrúgással. Ez már Martino mesternek is sok volt, akit egy heves szópárbaj után a játékvezető az egyre kihaltabb lelátóra küldött. Pár kapura lövés után a 103. percben a paraguayi Jonathan Sanatana begyűjtötte második sárga lapját is. A második negyedórában Arango lőhetett volna gólt hat méterről, jobbról, de a kapust találta el a háló helyett, majd Maldonado trafált mellé, így következhettek a tizenegyesek.

Az orosz rulettben a paraguayi Néstor Ortigoza kezdte a sort, aki a bal felsőbe bombázott, majd Maldonado, Lucas Barrios, Rey, Riveros sem hibázott, nem úgy a venezuelai Franklin Lucena. Osvaldo Martínez a léc segítségével a kapuba talált, de Fedor Miku sem bakizott, így amikor Darío Verón a hálóba rakétázott, azt jelentette, Paraguay megnyerte a tizenegyespárbajt.

A végig jobban játszó venezuelaiak három kapufát is lőttek a 120 perc alatt, de a tizenegyesekkel nem volt szerencséjük. Paraguay úgy jutott a vasárnapi fináléba, hogy nem nyert a Copán rendes játékidőben.

A szombati bronzmérkőzésen Venezuela Peru ellen vigasztalódhat.

PARAGUAY–VENEZUELA 0–0 – 11-esekkel 5–3

 

 

 


COPA AMÉRICA
ELŐDÖNTŐ
PARAGUAY–VENEZUELA 0–0 –11-esekkel 5–3

Mendoza, Malvinas Argentinas-stadion, 10 ezer néző. Vezette: Francisco Chacón (mexikói)

Paraguay: Villar – Piris, Paulo da Silva, Darío Verón, Marcos Cáceres – Edgar Barreto (Estigarribia, 71.), Ortigoza, Riveros, Jonathan Santana – Haedo Valdez (Santa Cruz, 74., Osvaldo Martínez, 81.), Barrios. Szövetségi kapitány: Gerardo Martino
Venezuela: Renny Vega – Roberto Rosales, Perozo (Rey, a szünetben), Vizcarrondo, Cichero – Di Giorgi, Lucena, César González (Maldonado, 85.), Arango – Moreno (Fedor Miku, 73.), Rondón. Szövetségi kapitány: César Farías

Gólszerző:
11-esek: Ortigoza, Barrios, Riveros, Osvaldo Martínez, Darío Verón belőtte, illetve Maldonado, Rey, Fedor Miku belőtte, Lucena kihagyta

Sárga lap: Jonathan Sanatana (79.) ill. Roberto Rosales (55.)
Piros lap: Jonathan Sanatana (103.)
A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN:
Peru–Uruguay 0–2 (0–0)
A HARMADIK HELYÉRT:
Peru–Venezuela
A DÖNTŐBEN:
Uruguay–Paraguay

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik