Uruguay: bíróverés után felfüggesztették az élvonal küzdelmeit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.27. 12:33
null
Piros lapot kapott a futball Uruguayban
Az elmúlt hétvégén rendezték Uruguayban a Platense–Basánez U19-es bajnoki mérkőzést, amelynek végén hatalmas balhé tört ki: a nézők és a két csapat játékosai összeverték a mérkőzés egyik partjelzőjét, aki ráadásul egy hölgy, valamint annak barátját, aki a jelentések szerint a meccsen szövetségi ellenőrként tevékenykedett. Ezt követően az Uruguayi Labdarúgó Játékvezetők Szövetsége (AUDEF) bejelentette, további értesítésig az országban rendezett semmilyen mérkőzésre nem delegál játékvezetőt. Az Uruguayi Labdarúgó-szövetség (AUF) az ifimeccsen történt események részletes és feltáró vizsgálatáig az ország összes bajnoki küzdelmeit felfüggesztette – a legalacsonyabbtól a legmagasabb osztályig.

A szombaton rendezett U19-es mérkőzés hajrájában a játékvezető mindkét csapatból kiállított egy-egy labdarúgót, mire a nézőtérről egy tíz év körül fiú köveket kezdett dobálni a pályára. A találkozó ellenőre figyelmeztette a fiút, hogy hagyja abba, mire annak édesapja nekiesett az ellenőrnek, s hamarosan körülbelül egy 20 fős csoport kergette, s vitte földre az ellenőrt. Ehhez aztán hamarosan csatlakozott a két csapatól több játékos is, s a találkozón partjelzőként közreműködő hölgy is megjelent, s testével igyekezett barátját megvédeni.

Az ütleg után ugyan mindkét tisztségviselő orvosi ellátásban részesült, de szerencsére egyikük sem szenvedett komoly, maradandó sérüléseket. A két részvevő klub vezetői egyaránt elítélték az erőszakot, s az eset után a Platense a bunyóban résztvevő 12 játékosától elköszönt. A Basáneznél sem maradt el a szankcionálás, itt egy játékos volt részese a balhénak, tőle megvált a klub.

Az eset után az AUDEF azonnal jelezte, bizonytalan ideig az országban rendezendő egyetlen labdarúgó-mérkőzésre nem küld játékvezetőket, a felnőtt élvonaltól a legalsóbb szinteken át az utánpótlás meccsekre sem. Erre az ország labdarúgó-szövetsége közölte, a vizsgálatok felfüggesztéséig felfüggeszt minden, az égisze alá tartozó bajnokságot.

„A szövetség elkötelezetten kiáll amellett, hogy fejlesszük a sportágat körülvevő erőszakos cselekedetek elleni intézkedések tárházát. Az ifjúsági mérkőzéseken sokkal komolyabb, szigorúbb biztonsági intézkedéseket kell hoznunk a nézők ellenőrzésére. A fegyelmi szabályzaton is változtatni fogunk, a nézőkkel kapcsolatos rendbontás sokkal szigorúbb szankciókat von majd maga után” – mondta Edgar Welker, az AUF alelnöke, miután hétfőn találkozott a játékvezetőket tömörítő szakmai szervezet képviselőivel.

Uruguayban az utóbbi tíz hónapban már másodszor függeszti fel a szövetség a labdarúgás minden formáját – miután tavaly novemberben elhunyt az a 21 éves Penarol-szurkoló, akit még szeptember végén lőttek le a rivális Nacional drukkerek a Penarol 125 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepi rendezvényen.

Az eset és az uruguayi bajnokság felfüggesztésének híre természetesen napjaink – egy legismertebb uruguayi labdarúgójához is eljutott. A Barcelonában futballozó Luis Suárez saját Twitter-oldalán ítélte el a történteket, s posztolt egy „Nem, az erőszakra a futballpályákon!” feliratú fotót, majd később szövegben is felszólalt az erőszak ellen.

„Hagyjuk meg békében a labdarúgást erőszak nélkül, és élvezzük országunkban ezt a gyönyörű játékot. Tiszteljünk mindenkit!” – írta ki Suárez a twitterre.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik