Ukrajna: játszottak volna, de a vírus közbeszólt

Vágólapra másolva!
2020.05.30. 22:10
null
Andrij Pavelko (Fotó: AFP, 2018)
Elmarad az ukrán első osztályú labdarúgó-bajnokságban vasárnapra tervezett Karpati Lviv–Mariupol mérkőzés – tudatta honlapján az ország futballszövetsége szombaton.

 

A 24. forduló meccsét azért kellett elhalasztani, mert a házigazdák együttesénél hat embert megfertőzött a koronavírus. A Footboom portál beszámolója szerint Andrij Pavelko, a futballszövetség elnöke azt közölte: a hazaiaknál két játékos és a klubszemélyzet négy tagja lett beteg. Hétfőn a teljes csapatot ismét tesztelik, a fertőzöttekre karantén vár.

Ukrajnában március közepe óta nem rendeztek mérkőzést a világjárvány miatt. A bajnokság szombaton folytatódott, vasárnap pedig rögtön Sahtar–Dinamo Kijev rangadó jön – az éllovas doneckiek tetemes, 13 pontos előnnyel várják a meccset.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik