UEFA: új futballsorozat, 2018-tól jön a válogatott Nemzetek Ligája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.27. 09:03
null
Az UEFA az új rendszerű Eb bevezetése után újabb nagy átalakítást vállalt (Fotó: Reuters)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) mind az ötvennégy tagállama az UEFA Nemzetek Ligájának elnevezett új válogatott küzdelemsorozat elindítása mellett döntött.

Az UEFA hivatalos közleménye szerint a Nemzetek Ligája küzdelmeit és az Eb-selejtezőket összekötik az új sorozat 2018-as indulása után. A küzdelemsorozat pontos formátumát és menetét még nem határozták meg, ezekről a tagszövetségek bevonásával döntenek. Az alapkoncepció szerint az 54 tagállamot UEFA-koefficiensük alapján négy szintre (és azon belül négy csoportba) sorolnák, a különböző szintek között pedig lehetséges lenne feljutással és kieséssel az átjárás.

SZAVAZÁS

Ön hogyan vélekedik az eddig rendelkezésre álló információk alapján a Nemzetek Ligájáról?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az első Nemzetek Ligájában, 2018 szeptembere és novembere között a csoportok tagjai csoportlétszámtól függően négy-hat mérkőzést játszanának. A legmagasabb rangú A-csoport négy csoportgyőztese 2019-ben vívna meg a sorozat döntő szakaszában a trófeáért. A Nemzetek Ligája egyben kvalifikációként szolgálna az Európa-bajnoki pótselejtezőre, amely 2020 márciusában zajlik. A „rendes” Eb-selejtezőket 2019 márciusa és novembere között bonyolítják le.

Gianni Infantino, az UEFA főtitkára a BBC-nek vázolta: az Eb-selejtezőkről 20 csapat jutna ki a kontinensviadalra, a négy plusz helyre pedig a Nemzetek Ligáján keresztül lehetne kivívni a részvételt.

A 2020-as Európa-bajnokságot tizenhárom különböző ország városaiban rendezik meg. A változtatás miatt az Eb-n nincs automatikus kvalifikációval járó hely. A rendező városokat 2014 szeptemberében nevezi meg az UEFA.

AZ ELKÉPZELÉS

• 54 UEFA-TAGÁLLAM

• 4 NAGY CSOPORT, UEFA-KOEFFICIENS SZERINTI ERŐSORRENDBEN (A, B, C, D)

• A 4 NAGY CSOPORTOT 4-4 (3 VAGY 4 CSAPATOS) KISEBB CSOPORTRA OSZTJÁK. A CSOPORTOKON BELÜLI KÖRMÉRKŐZÉSEKET 2018 ŐSZÉN BONYOLÍTJÁK LE

• AZ A-CSOPORT NÉGY CSOPORTGYŐZTESE 2019-BEN JÁTSZIK A TRÓFEÁÉRT

• AZ EB-PÓTSELEJTEZŐKRE (2020. MÁRCIUS) EZENTÚL A NEMZETEK LIGÁJA KVALIFIKÁL

• 4 EB-HELYET LEHET A NEMZETEK LIGÁJÁN KERESZTÜL MEGSZEREZNI

• A CSOPORTOK KÖZÖTT FELJUTÁS ÉS KIESÉS LESZ

PLATINI NYÁR UTÁN DÖNT ELNÖKI TERVEIRŐL

A nyár után dönt arról Michel Platini, hogy jövőre az UEFA vagy a nemzetközi szövetség, azaz a FIFA elnöki tisztére pályázik-e.

Az UEFA első számú vezetője a szervezet kazahsztáni kongresszusán, Asztanában érintette a témát csütörtöki nyitóbeszédében.

„Mivel ez elsősorban önökre tartozik, közösen fogjuk megvitatni" – mondta Platini, aki szerint a kiemelt programokról szóló nyár utáni összejövetelen kellene terítékre kerülnie a témának.

„Meghallgatom majd önöket, ahogy szoktam, aztán közösen hozzuk meg a döntést, ahogy mindig tesszük" – szögezte le.

A FIFA-elnökségre jelenleg az egyetlen hivatalosnak tekinthető jelölt a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója. Ugyanakkor nagy valószínűséggel a jelenlegi elnök, Joseph Blatter is versenybe száll, miként ott lehet a voksolásnál Platini is. (MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik