UEFA: Kaká és Drogba osztálytársa lesz Kassai a topmenedzser képzőn

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.08. 15:24
Kassai Viktor, Kaká és Didier Drogba is részt vesz az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) következő topmenedzserképző kurzusán.

Az aranylabdás brazil Kaká mellett a hozzá hasonlóan szintén Bajnokok Ligája-győztes honfitárs, Júlio César, a francia Florent Malouda és az elefántcsontparti Drogba is bekerült abba az osztályba, amelynek tagja még az orosz Andrej Arsavin, valamint a 2011-es BL-döntő magyar játékvezetője is.

A 20 hónapos kurzus során hat európai városban, valamint zárásként New Yorkban kapnak gazdasági, vezetéselméleti és marketingképzést a hallgatók.

Az UEFA elsősorban egykori topjátékosoknak biztosít lehetőséget arra, hogy a karrierjük során megszerzett tapasztalatokra építve képezzék magukat, és a sportág legmagasabb szintjén – nemzetközi vagy nemzeti szövetségeknél, illetve a legnevesebb kluboknál – vállaljanak vezetői feladatokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik