UEFA: a BL-ben és az El-ben is lesz negyedik csere

MTI MTIMTI MTI
2018.07.05. 12:50
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában a csapatok kapnak egy extra, negyedik cserelehetőséget is, ha az adott mérkőzésen hosszabbításra kerül sor.

A kontinentális szervezet csütörtöki közlése szerint az új szabályt már a most induló 2018–2019-es idényben bevezetik.

A nemzetközi szövetség (FIFA) korábban elfogadta a módosítást, így a világbajnokságon a szövetségi kapitányok négyszer változtathatnak, ha hosszabbításba torkollik egy összecsapás. Ez akkor is igaz, ha egy együttes a rendes játékidőben nem használja ki mind a három lehetőségét, azaz a benn maradó cserék nem „vesznek el” a 90 perc letelte után.

Az UEFA közleményéből az is kiderül, hogy a klubok hét cserejátékost nevezhetnek a nemzetközi mérkőzésekre, kivéve a döntőt, amikor tizenkét tartalék labdarúgó foglalhat helyet a kispadon.

A fenti módosítások mellett az európai szövetség azt is engedélyezte – ugyancsak a világbajnokságon alkalmazott szabályozás mintájára –, hogy a segítők elektronikai eszközt használjanak a kispadon, amennyiben az „elfér a kézben”, és „a játékosok biztonságának érdekében vagy taktikai-edzői okokból” alkalmazzák.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
6 órája

Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, de a program végén jöttek a hazai győzelmek is

Európa-liga
7 órája

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
7 órája

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
10 órája

Erwin Koeman: Jól ismerem a Twentét, előnyt akar szerezni a Fradi ellen

Európa-liga
17 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
2026.07.22. 22:30

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
2026.07.22. 20:53

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
2026.07.22. 09:40