U21-es Eb: mint a nagyok – német siker tizenegyesekkel Anglia ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 20:46
Tizenegyespárbajban Németország legyőzte Angliát, és a döntőbe jutott a Lengyelországban zajló U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon. A másik elődöntőre szintén Krakkóban került sor: Spanyolország 3–1-re legyőzte Olaszországot.

A 2009-es U21-es Eb döntőjének párosítása ismétlődött meg Krakkóban, akkor a németek eddigi egyetlen Eb-sikerüket aratták ebben a korosztályban. Az angolok 1982-ben és 1984-ben nyerték meg a tornát, azóta a nyolc évvel ezelőtti döntő volt a legjobb eredményük.

Az angolok kezdtek jobban, de a németek később átvették a kezdeményezést. A legtöbb veszélyt a bal oldalról a kapu elé érkező beadásaik jelentették. A 35. percig ezeket kivédekezték az angolok, de ekkor Jeremy Toljan beívelésére egyedül érkezett Davie Selke, és a Hertha friss igazolása szépen fejelt a kapu bal felső sarkába.

Az angolok hat perccel később szöglet után egyenlítettek, Calum Chambers kétszer is próbálkozott, a második kísérlete után felpörgő labdát végül Demarai Gray lőtte a német kapuba.

A fordulás után a legismertebb német, Serge Gnabry adta el a labdát, Will Hughes beadására Tammy Abraham érkezett jó ütemben, és fordított.

Mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, a 70. percben német szöglet után Felix Platte a rövid oldalon érkezve fejelt a kapuba, és egyenlített.

A hátralévő időben a németeknek volt több helyzetük, de nem esett gól, jött a hosszabbítás. A kétszer 15 percben a fáradtabb angolok Jordan Pickford kapusnak is köszönhetően kihúzták kapott gól nélkül, jöhettek a tizenegyesek.

Az UEFA itt nem alkalmazta a nyáron több korosztályos tornán látott „ABBA-rendszert”, felváltva rúgták a tizenegyeseket a csapatok. Az első párban nem hibáztak a játékosok, a másodikban Pickford Yannick Gerhardt, Julian Pollersbeck pedig Abraham lövését hárította.

A következő rúgók sem hibáztak, az ötödik párban Nadiem Amiri gólja után Nathan Redmondon volt a sor, de a Southampton játékosának középmagasan meglőtt labdájába beleütött Pollersbeck, és a németek jutottak a fináléba.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
Anglia–Németország 2–2
(Gray 41., Abraham 50., ill. Selke 35., Platte 70.) – tizenegyesekkel 3–4

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
Spanyolország–Olaszország 3–1(Saúl Níguez 53., 65., 74., ill. Bernardeschi 62.)

Az első német gól

Az első angol gól

A második angol találat

A németek egyenlítő gólja

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik